Építészet Világnapja, 2016. október 3.

Szöveg: Arnóth Lajos

Aquinói Szent Tamásnak van egy remek tanulmánya 1270-ből, címe: Az értelem egysége. Ebből a gondozott, szép, tiszta világos szövegből kigyűjtöttem az építészetre vonatkozó részleteket, és most, az Építészet Világnapján elmondom Önöknek.
Ne legyen ez a nap a szokásos szófrázisokkal teli. A meghirdetett jelmondat – „Tervezz egy jobb világot” – is erre sarkal bennünket. Hát frázisokkal nem, hanem Szent Tamás traktátusának elgondolkodtató mondataival igen – megnyitjuk ezt a kiállítást. Tamás 1224-ben született jómódú családban, édesapja második házasságának ötödik gyerekeként. A kor szokásait figyelembe véve szülei a gyereket Istennek ajánlották. Ötéves korában került a Monte Cassino-i bencés apátságba. Ott kapott alapfokú kvázi iskolai oktatást. Majd 1239-ben Nápolyba ment, az 1224-ben alapított egyetemen a hét szabad tudományt és a filozófiát tanulmányozta.
Mi is az a hét szabad tudomány? A hét szabad tudományt (latinul: Septem Artes Liberales) római Marcus Terentius Varro ( Kr. e. 116. – Kr. e. 27.) foglalta össze elsőként. Ez volt az akkori tudományos világ könyve. A hét szabad tudományba az alábbiak tartoznak: grammatika, dialektika, retorika, geometria, aritmetika, asztrológia és zene. A hét szabad tudomány a szabadok, a szabad emberek tudománya.
A kilenc tudomány csak később jelent meg – a tudományok közé sorolva az orvostudományt és az építészetet. Megemlítve, hogy ezen ismeretek a szolgák által is elsajátíthatók. De az igazi tudomány, az igazi csakis az első hét maradt.
Tamás komolyan vette az utóbbi kettőt is. Az egyház is befogadta mind a kilencet, hiszen a teológiában alapvető tétel a test és a lélek egysége. Sőt, korábban a szerzetesek tartották fenn az ispotályokat, a kezdetleges kórházakat, a szegények, a menekültek és üldözöttek befogadását. A korabeli írásokban az is feljegyzésre került, hogy a nápolyi egyetemet alapító II. Frigyes császár maga is részt vett a közös tanulmányokban, vitapartner volt, meghívták és ott nem császárként vett részt a vitákban, hanem művelt tudósként. Később a már korábban Toledóban működő Michael Scotust, a tudóst is meghívta, aki Arisztotelész egyes műveit görögből latinra fordította, tetőzve Averroës műveivel, aki persze már arab volt (Ibn Rusd). Őriznek olyan kéziratot is, melyek görög, arab és latin kultúr-riportokat ábrázoltak, a kép szerint „quasi” gyóntatófülkében. Ma is ilyen és ehhez hasonló van a katolikus templomokban, például itt, a budapesti Ferenciek terén lévő ferences templomban, ahol a boltíves folyosókon ülnek a tudósok és adják át saját könyveikben leírtakat a másik tudósnak – a görögök az araboknak, az arabok a rómaiaknak – a világ alaposabb megismerése céljából. Örömüket lelték ebben, örömöt a „saját igazuk”’ közlésében. Ebbe a mi ősi mesterségünk már akkor is beletartozott.
Nézzük csak meg azt a hatalmas építészeti örökséget, ami a nyomtatás elterjedésével a könyvekben is megjelenik. Ilyen Vitruvius (Marcus Vitruvius Pollio) könyve, a Tíz könyv az építészetről, azaz a „De Architectura” (1522) – az ókorból egyedül fennmaradt építészetelméleti könyv, mely jól foglalt össze mindent, amit tudni illett és kellett. Egyedül álló mű a múltból. Vagy ennek reneszánsz kori párja 1570-ből, Andrea Palladio Négy könyv az építészetről (Quattro Libri dell’ Architettura, megjelent Velencében) , amelyben a leírtakat tanították – ma is igen csak megszívlelendők.
Mi, a ma emberei már más módon szívleljük meg a már nyomtatásban is megjelent mesterségünk feladatait. Repülőre, vonatra, autóra, buszokra szállunk, és nem csak látjuk, de meg is simogatjuk a köveket, az anyagokat. Ezekkel tápláljuk testünket, lelkünket, jelenünket, talán jövőnket is.
A kilenc szabad tudomány még ma is megjelenik az Építészeti Világnap formájában, most és itt is.
Jelszavakban bujkál a múlt öröksége. Nem szükséges tovább részletezni. Összefoglalva, megismételve: „Tervezzünk/építsünk egy szebb, jobb világot!” Igen, építsünk, de nem jelszavakkal, hanem mindennapi, korrekt munkával.
A mai ember (építész), amint említettem, más módon szívleli meg a már nyomtatásban is megjelent mesterségünk feladatait. Ide kívánkozik két, általam nagyon kedvelt költő szövege. Az utazásainkkal kapcsolatban Nemes Nagy Ágnes így írt: „Az utazás kötelező, de valódiak a szenzációi.” Legtávolabbi útja az USA-beli Iowába vitt, az ezt megörökítő Amerikai napló 1979 című kötet 2004-ben jelent meg. Az amerikai út összegzése így hangzik: „Amerikában tanultam meg, hogy európai vagyok. Ahogy Magyarországon kívül tanultam meg, hogy magyar vagyok.”
A másik Babits Mihály 1909-ben született verse, a Levelek Iris koszorújából. A befejező sorokat idézem:
Miért mondám el ezt? Nem is tudom,
csak gyakran oly nyomasztón jut eszembe,
ha járok a bérházak folyosóin
s kinézek holmi keskeny ablakon, –
s nem tehetném, hogy egyszer el ne mondjam –
Mi van benne? Mi bánt úgy engem benne?
Az írás szerint ünnepeljünk. Lényeges hogy a mai építészek tartsák magukat ehhez, és természetesen a Mesteriskola is.