Kasza Gábor: Y
Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház, 2011. január 21. – március 20.

Szöveg: Stenczer Sára

Kasza Gábor legfrissebb sorozata korunk egyik legégetőbb kérdését, a fenntartható környezet problematikáját elemzi. A fotográfus, aki a tánc és a fizikai színház inspirálta fényképezés gyakorlatából érkezett el a megrendezett fotográfia területére, egyike azoknak a művészeknek, akik gyakorta változtatnak látásmódjukon, hogy sorozataikban a módszeres művészeti kutatás során saját nézőpontjuk is a vizsgálódás tárgyává váljon.
Kasza színre vitt fotográfiái szürrealista, negatív víziókra emlékeztetnek, az esztétikum és a koncept egymásba szövődésével működnek. Szorgalmazzák az abszurd és a megszokott ütköztetését, s igyekeznek kibillenteni rögzült észlelési habitusunkat. Képi nyelvének szimbolikája és a fényképek realista-voltának találkozásából és ezek egyidejű elválásából létrejött hatás a művész munkájának eszmei gyújtópontja. Az Y címe és formája is egyfajta kényszerű állásfoglalás jelképe, amely mindannyiunk számára felszólítás, hiszen az egész emberiség a Kasza által is megfogalmazott kikerülhetetlen „válaszút” előtt áll.
Az Y sorozat azon túl, hogy a felelősségre és egy tudatosan választható útra, életfelfogásra hívja fel a figyelmünket, egyszerre identitáskutatás és társadalomkritikus (ön)reflexió is. Olyan fotografikus látvány színre vitele, amelyben a környezetét folyamatosan formáló, alakító ember feltételezett álmaival és félelmeivel együtt jelenik meg. Kontextusának alakítója és elszenvedője egyszerre, ő a reprezentáló és a reprezentált – önmagának megszemélyesített szimbóluma.
A fotográfus a következő szavakkal írja le szándékait: „Célom olyan képek létrehozása, amik kifejezik a ma élő európai ember szellemi – lelki mozgását és a láthatatlannak mondott pszichés életfolyamatokat. Rávilágítanak a fogyasztó-termelő társadalom problémáira és a benne élő ember válságára. Érdekel a személy önmagához és a természethez való, valamint az emberek egymáshoz való viszonya… Mindezt olyan terekbe helyezem, amik valósak ugyan, de díszletszerűen hatnak és abszurdabbá teszik a látványt.”

Balla András: Illatos kert
Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház, 2011. január 21. – március 20.

Söveg: Stenczer Sára

Villamos a kertben

Ha egy kiváló fényképész kiváló fotókat készít, abban nincs semmi rendkívüli. De ha egy diplomás kertművész nyergel át fotográfusnak, sőt, díjat díjra halmoz és lesz fontos mozgatórugója a fotóséletnek, az mindenképp számot tarthat az érdeklődésre.
Balla András a Budapesti Kertészeti Egyetem elvégzése után, 1975-ben vágott neki komolyan a fényképezésnek. Hagyományos, száz éves kamerákkal is dolgozik, s ezt a tudást is tovább adja tanítványainak. Művészettörténeti tanulmányai átszövik fotográfiai tevékenységét. Esztergomban él, kertépítő mérnökként és fotóművészként, az Esztergomi Fotóklub vezetőjeként és alapítójaként munkássága meghatározó a helyi művészek körében, és a város valódi kulturális életében.
A Magyar Fotográfusok Házában látható kiállítás Balla kert-képeit, képzeteit foglalja magában. A kertművészet csúcspontjaitól, franciaországi és olaszországi reneszánsz-barokk kertek képeitől jutunk napjaink, közelmúltunk magyar hobbi- kertjeiig. E fotográfiák különlegessége, hogy mellőzik az elítélő jóízlést, és művészi teljesítményként közelítenek barkácsolás termékeihez vagy a gipszöntvényesek tucatáruihoz. „Ezeket én olyan szakmai alázattal, tisztelettel és fotótechnikával fotózom, mit a ’nagy művészet’ műtárgyait” – vallja a művész. „Ez sok esetben meglepő szépségű képeket eredményez, melyek igen elgondolkodtatóak az ún. giccs mibenlétéről kialakult előítéletes állásfoglalásunk felülvizsgálata szempontjából is. (…) A gyűjtés során álláspontom egyre megértőbbé vált. (…) sokszor csak nyugdíjkorban volt először módjuk rá, hogy a már kisgyermekkorban dédelgetett álmok – a mesehősök megmintázása, várépítés és a többi – végre megvalósulhassanak.”
E kétféle kert képei keretezik Balla megfogalmazásában és technikájában egyaránt finom, barnás árnyalatú, klasszikus aktjait, erotikussá formált tárgyait, melyekről a magyar népdalok, vagy akár a bibliai Énekek Éneke és az arab szerelmi költészetet is eszünkbe juthat.