AzWien, Bécs 2019. október 17. – 2020. február 24.

Szöveg: Szegő György

Az Angelika Fitz által vezetett AzWien új kiállítása igen bátor vállalkozás – és nem mellesleg leleplező tartalmú korrajz. A mustra nem választja szét a közelmúlt történelmét/ politikáját a korszak építészeti teljesítményeitől. A szociális utópiák szlogenjei ütköznek az 1955-ig négyhatalmi övezetekre osztott Ausztria és Bécs hétköznapi valóságával; a francia zóna által frekventált párizsi építészet vendégkiállítása mellett működik az amerikai tiszti egyenruhás emigráns bécsi építészek diktálta – jó szándékú – ideológiai presszió is. Számos filmhíradó felvétel mutatja azt, amit ezekben az években Magyarországon is át lehetett élni. Mindebből az következik, hogy az osztrák építészet innen, felőlünk szemlélt kulisszái mögött ugyanúgy ott is találhatók a Moszkvából diktált formák és fura precedensek, mint például egy „elegáns dolgozószoba” Sztálinnak, az osztrák állam belsőépítészeti ajándékaként.
Természetesen a kiállításon a progresszív angol szociális építészet mintái is megidéztetnek, és körvonalazódik, mit profitáltak ebből a kétféle ráhatásból az osztrákok. Ahogyan az a mégiscsak szabadabb kritikai légkör is, amelyben Le Corbusier kiállítása kapcsán az 1957-es sajtórecepcióban a modern mesterét az Antikrisztus pápájaként „üdvözölheti” az osztrák sajtó – talán nem teljesen függetlenül a szovjet minták preferált elsőbbségének mögöttes szándékától. De megjelennek a CIAM résztvevők nemzetközi szereplésének dokumentumai is, valamint az Indonéziába export-tervezett TV-torony makettje is, amit Szukarno elnök 1965-ben ünnepélyesen megcsodált. Újra és újra előtörő déja vu érzéssekkel nézhető végig a tárlat, miközben felsejlik Ausztria mint „gazdasági csoda” jövője is. Az AZWien a tárlathoz Monika Platzer szerkesztésében igen tartalmas kötetet is mellékelt.