Korniss Péter: Folyamatos emlékezet
Magyar Nemzeti Galéria, 2017. szeptember 29. – 2018. február 11.

Szöveg: Szegő György

Korniss Péter Kolozsvárról gyerekként került Magyarországra, 1956 után kizárták a Bölcsészkarról. Fényképezni tanult, 1961 óta ez a hivatása. Munkásságának középpontjában az átváltozó erdélyi és honi vidéki lét ábrázolása áll. Kamerájával, emberi kapcsolatteremtő erejével meglátta, hogy az erdélyi szokások szigorú, összefüggő rendje mögött még ott áll az eltűnő paraszti életforma. Baki Péter kurátor a Nemzeti Galériában most látható kiállításon a – korábban revelációként ható albumokba is rendezett – sorozatokra, az oeuvre főműveire fókuszál, melyeknek java fekete-fehér, klasszikusan komponált fotográfia. Az 1. fejezet a múlt, a tradicionális népi kultúra szakrális és hétköznapi krónikája. Az Istentisztelet (Szék, 1973) a templom összetartó erejének emblematikus képe: a templomból jövet népviseletbe öltözött nők kapaszkodnak egymásba. A sárba ragadó csizmás Falusi iskolások (Szék, 1973) is ezt a genius locit jeleníti meg. A Szénát forgató lány ragyogó arca, víg szalmakalapja (Magyarvista, 1974) a búzatermelés képi himnusza. Egy másik ikon, a Fejkendős lány (1975, Bikszád) mesébe illő, öntudatos tartásával most méltán lett a kiállítás plakátja. A záró egységben, a 2000-es években készült munkákon talán ugyanezek a mára időssé lett nők budapesti vendégmunkásokként takarítanak, idős embereket gondoznak – még mindig a régi széki viseletben. A ’80-as években Korniss a Vendégmunkások sorozattal azok életét követte (1979–88). Felkavaró a munkásszálló élelmiszerszekrény- sorozata és szemben a 12 egységből komponált Magyarország a vonatablakból. A Változások 1989–2006 fejezetben a fenti erdélyi településeken élők következő generációit látjuk, de a kivetkőzés pillanataiban. Ellentétes vektor a Betlehemesek világa: egy 2005-ös debreceni találkozón szereplő hagyományőrző emberek megrendítő kalandja a nagyvárosban. Ezek megrendezett képek, a „staged photography” stílusában, ám mélységes mély a fotós empátiája, aki ötven éve jár a vidéki élet, az ingázó emberek nyomában, egységben láttatja a népi kultúra méltóságát és eltűnésének szívszorító fenségét.