Belvedere 21 Bécs, 2025. 07.17. – 2026. 01. 11

Szöveg: Szegő György
Fotók: Belvedere 21

„Fritz Wotruba több mint osztrák fenomén, hangjának máig súlya van Európában és azon túl is” – értékelte az éppen 50 éve, 1975-ben elhunyt alkotó jelentőségét a megnyitón Stella Rollig múzeumigazgató. Nemcsak a pálya nemzetközi híre miatt igaz ez az állítás, hanem azért is, mert a szobrász 24 nagyméretű művét Verena Gamper és Gabriele Stöger-Spevak kurátorok úgy rendezték el, hogy a második világháború utáni nemzetközi nagyok 15 jelentős kő-, fém- és betonplasztikája párbeszédet kezdeményez Wotruba 24 művével és a térben mozgó nézőkkel. Az összhatás monumentális, mind a szobrok, mind a tér tekintetében. Maga a múzeum az 1958-as brüsszeli Expo hazahozott osztrák pavilonja (ennek Wotruba volt a kiemelt művésze volt, míg a magyaroknál ugyanezt a szerepet Csontváry kapta). A posztamensek rétegelt-ragasztott natúr színű hullámpapír kubusok. Egy-egy Wotruba mű akár közös talapzaton áll Alberto Giacometti, Barbara Hepworth, César, Henri Laurens, Marino Marini vagy Henry Moore szobraival. Ez az egyéni karakterű alkotókkal operáló mustra stílusbravúrja, a bátor koncepcióval együtt igazi vizuális élmény (installáció: next ENTERprise Architects).

A művészettörténet-írás az ötvenes, hatvanas, hetvenes éveket úgy értékeli, hogy az absztrakt évtizedei után újra előtérbe került egy régi-új figurális irányzat. Ez idő tájt a neves főpap, Monsignore Otto Mauer vezette Galerie Nächst am St. Stephan különös módon az absztrakt művészet irányában volt aktív. Wotruba ebben az időszakban akadémiai professzor és a Galerie Würthle igazgatója, a háború utáni modern egyik főalakja volt, aki többek között Párizs, Milánó, New York, Boston, Sao Paulo, Carrara, a Kasseli Documenta, valamint hétszer a Velencei Biennálé kiállításán képviselte a „másik modern” felé tartó Ausztriát. A figuralitás éppen Fritz Wotruba esetében nem tévesztendő össze a náci időkben kompromittált Neue Sachlichkeit művészetével. Wotruba már 1931-ben emigrált a fasizálódó Ausztriából, és 1945-ös visszatérte után élesen szemben állt a „hárító” osztrák kulturális közélettel. Műveivel experimentális módon kutatta a figuralitás és az absztrakt áthatásait. Wotruba plasztikája soha nem tagadta meg az absztrakt nála humán-organikus gyökereit. Ez a mostani tárlaton másként, de együtt hatja át Wotruba műveit és mellettük Moore híres Fekvő figuráját vagy Giacometti vékony, figurális oszlopait. Jó pozícióban állnak itt Wotruba díszlettervei és a dolmeneket idéző roppant mű, a bécsi beton templom modellje (1971).