Salamin Ferenc kiállítása
Vigadó, 2018. április 7. – május 15.

Szöveg: Zsoldos Anna

Salamin Ferenc és építésztársai kiállítása térbeli katalógushoz hasonlít. Gondolatainkban lapozzuk a kiállított tablókat, de közben a Vigadó mélyföldszinti kiállítóterében mozgunk. A koncepcióban semmi hangzatos elem nincs, a kiállítás megvalósítása, az épületfotó-anyag is önmagában hat, látványt erősítő installációs eszközök nélkül. A rendezőelv maga az építész. Salamin Ferenc pályáján keresztül bontakozik ki a kortárs magyar építészet egyik legfontosabb szellemi közege.
A tárlat nem állít tételeket, nem fogalmaz jelszavakat, hanem felvázolja az alkotócsoport szellemi produktumait. Tervek, rajzok és megépült épületek szerepelnek a falakon: a barátok, tanítványok, munkatársak alkotásai. A tablók építőfolyamatot írnak le Salamin építészetének főbb állomásain keresztül. A történet, ami a kiállításból kiolvasható: a nyolcvanas évek visegrádi építésztáboraitól indul, majd a Kós Károly Egyesület és a Vándoriskola tevékenységével folytatódik, végül az 1987-ben alapított AXIS Építésziroda munkáiból láthatunk válogatást. Salamin épületei mellett felvonulnak fel a pályatársak, a visegrádi táborok egykori résztvevőinek, a Vándoriskola diákjainak, majd mestereinek munkái. Építészetük az organikus gondolkodás hivatkozásain keresztül formálódott, origójában a Makovecz Imre által képviselt szellemiséggel. A Makovecz-iskola, az Országépítő körének építészei, az organikus szemlélet továbbörökítőinek egy csapata megtölti a Vigadó alsó tereit.
A kiállítást karakteres gesztus vezeti be: Salamin terveit a bejárati folyosón láthatjuk, kézzel készült rajzok sorolnak. Feltárul az alkotási metódus, az épületeket megformáló gondolatfolyam, az alkotó személye és gondolkodásmódja is megismerhető. Őszinte kitárulkozás ez, egyfajta beavatás. Személyességét erősíti egy sarokba, diszkréten elhelyezett tabló, melyen családi képeket, régi analóg fotókat láthatunk a visegrádi táborokról, a közös munkákról és barátságokról. Az előtérből belépve a kiállítás terébe, nyomtatott tablók váltják egymást, melyeken az épületek tervrajzai, látványtervei és fotói időrendben sorakoznak. Először a tanítványok, a vándoriskolások terveit láthatjuk, majd a Salamin családi házairól szóló egység következik. A további munkák között az Axis Építész iroda építészeinek – Erhardt Gábor, Salamin Miklós, Tusnády Zsolt, Varga Csaba – 6-6 épületét láthatjuk, az 1980-as évektől az egészen friss, 2017-es munkákig. Az eddigi életműben a leghangsúlyosabb pontokat Salamin a tokaji borvidéken készült épületei jelentik. A kiállítótér mértani közepén a Szerencsen épített szimbolikus kapuzat és fogadóépület egyik tornyának egy makettje áll,; a néző örült volna több ilyen látványos modellnek is.
A visszafogott kiállítási eszközök, a fotók, tervrajzok meggyőző erővel ösztönzik a látogatót arra, hogy magától fogalmazza meg a tárlat építőinek szándékát, amit Salamin Ferenc így határoz meg: „Létrehozni a lehetetlent, megvalósítani az épületek történeti folytonosságát, természetes fejlődését. Kézen fogva együtt tervezni az egykori, a ma már az anyagi világban nem létező tervezővel vagy a tervező nélküli népi építéssel.”