Az eltűnt Rácváros emlékezete
Budapesti Történeti Múzeum, 2018. november 9 – 2019. február 17.

Szöveg: Szegő Hanna
Fotók: BTM

A Budapest Történeti mÚzeumnak az újvidéki Matica Srpska Képtárával és a szentendrei Szerb Egyházi Múzeummal együttműködve létrehozott kiállítása a budai szerb székesegyház egykori helyéről kiindulva, időben visszafelé haladva, térben pedig egyre erősebben a tmeplomra fókuszálva mutatja be a székesegyház és környezete történetét, az épületnek a tabáni szerb közösségben és a budai városképben betöltött szerepét.
A Buda felszabadításáért folyó harcok alatt jelentős károkat szenvedett a Tabán is, melynek területét 1686 után jobbára délszláv lakosság, a rácok népesítették be. 1690 után emeltek egy templomot, mely a Duna gyakori áradásai miatt azonban jelentős károkat szenvedett. A püspök az új templom építését támogatta. Az 1775-ben megépült új tabáni templom gazdagon formált barokk toronysisakjával a 18. században nem mcsupán a Budai Egyházmegye, hanem az egész Karlócai Szerb Ortodox Érsekség legnagyobb templomépülete lett. Pompája azonban rövid életű volt: az 1810. évi tűzvész során teljes berendezése megsemmisült. Az 1824-re megvalósult újjáépítés részeként készült el az ikonosztáz, amelynek képeit Arsenije Teodorovic szerb festő készítette.
József nádor az újjáépítés során a Tabán utca- és telekszerkezetét is szabályoztatta. A tűvészt követő városrendezés fő mozzanata volt a Templom teret és a Tabán másik városias terévél összekötő utca megnyitása, amely az ún. Ferdinánd-kapun keresztül megteremtette a közvetlen összeköttetést a Tabán központja és a vár között is.