Typotex: Képfilozófiák sorozat, 2011, 208 oldal

Látszatra két festmény a kötet témája. Az egyiket ismeretlen szerzőtől a New York-i Metropolitan Museum of Artban őrzik: Mózes és Áron a fáraó előtt a címe (olaj, fatábla, 176,5×192,7 cm) – valószínűen 1537-ben készült. A másik ifj. Hans Holbeintől a Követek című, még monumentálisabb festmény (tempera és olaj fatáblán, 1533, 207×209 cm). Ez a londoni National Galleryban látható kép Jean de Dinteville és Georges de Selve diplomatákat ábrázolja. És eddig is tudható volt: inkább a reneszánsz művészet és tudomány apoteózisáról van szó. Beleértve a kép előterébe komponált anamorfózis torzításában megfestett koponyát is. Érthető a szerző érdeklődése, hiszen Orosz, a poeta doctus-grafikus eddigi pályáján az efféle „geometrikus” művészet a centrumban állt.
De Orosz az elején kilép ebből a műtörténeti körből. Hiszen mai szemmel könnyen felismerhető az egykori optikai fortély koponyát rajzol. Az jelképezi mindazt, amit a reneszánsz által megragadni kívánt elfeledett holisztikus ókori (nekünk) titkos tudás szimbólumának látott. És amit mi most újra vágyunk, hogy a féloldalas ráció világából földi létünkért aggódva a régi bölcsesség birtokába szeretnénk jutni. Vagy orbis pictus: belelátni magunkat, ahogyan Orosz István is megkísérli. Valami olyan hipotézis születéséhez hívja az olvasótársat, ami nóvum.
A „látnak” kifejezéssel máris átléphetünk abba a tartományba, ahonnan Orosz István elindul: a képnézés művelődéstörténetébe. Ráadásul, úgy hogy észre se vesszük, már nem csak a szerző, de Dosztojevszkij szemével nézünk egy másik Holbein képet. És a végtelen lánc elindul, hogy megfejtsük, mit is akart üzenni nekünk egy „látó” ötszáz évvel ezelőtti időből. A mai világot is jól jelképező kettősségnek, a világi és a szellemi lét embereinek párosát ma értelmezni izgalmas kalandot kínál. Amit versek és Orosz epikus rajzai, profánabbul: képregényes ábrái is segítenek.
Aztán, aki vele tart, megokosodva a végén még jutalmul ajándékba kapja az Appendix fejezetét, avagy egy rövid utószót arról, hogy hogyan élt tovább a Követek koponya-anamorfózisa angol kultúrában: Shakespeare szövegek szófejtésétől a perspektíva filozofikus értelmezésén és az első távlati képen, Brunelleschi „lyukas képén” át – a feltárás vagy az elrejtés talányáig. S hogy mindez jóval több, mint fikció, azt a sejtést, azt a filozófia igényű imaginációt a kötet végén közel 30 oldal tudományos igénnyel mellékelt jegyzet erősíti meg.

Szegő György