Städel Múzeum, Frankfurt, 2013. 08. 28.- 11. 24.

Szöveg: Szegő György

Rembrandt: A Goldwäger-birtok, 1651 (hidegtű), © Städel Museum, Frankfurt

Már a 18. században komoly Rembrandt anyaggal rendelkezett a gyűjteményt alapító Friedrich Städel. A mostani tárlat 60 lapjából 46 ma is a Städel birtokában van, csaknem a teljes tájkép-tematikával rendelkeznek. Kettős jelentősége van ennek az életműben. Egyrészt, mert szinte csak az 1640-es évtizedben készített ilyen lapokat. Életrajzi ok, hogy volt ideje nem csak megrendelőknek dolgozni, gazdag műkereskedő lánya volt a felesége, módos házuk volt. De egymás után haltak meg a gyerekeik, volt ok meditatív sétákra. Végül egy gyerek életben maradt, de Saskia meghalt. Így lett ezeknek a lapoknak másik, esztétikai, alkotás-lélektani jelentősége: a magányos Amsterdam környéki séták elmélyült állapotában Rembrandt a lágy technológiával a lemezre (radierung / etching) gyorsan felvázolt rajzokban kikísérletezhetett egy új térérzékelést / atmoszféra-ábrázolást, amelyet Callot és az ő nyomán kommunikációs médiummá profanizált az egykorú műkereskedelem.
A sétákon a puha anyagban szerzett vonalbiztonság eredménye az a bravúros hidegtű technika, mellyel a mester a mocsaras táj pára- és fényviszonyait, téri mélységét hihetetlenül kevés eszközzel, ma is modernnek ható módon tudta ábrázolni.
Néhány vonalas tájai is képesek a térképekre, naplókra, elszámolásokra építő mai kódfejtőket egy néhai térkép felrajzolásában informálni: össze is állították az Amsterdam körüli 17. századi tanyák, utak, hidak malmok térképét. Vannak ugyan a rajzokon útjelző-táblák, de ezeken inkább csak a mester szignója olvasható. Megtehette ezt a „szemtelenséget” is, mert saját magának rajzolta ezeket az experimentális lapokat.