„Dynamo”, Grand Palais, Párizs 2013. 04. 10 – 07. 22.

Szöveg: Szegő György
Fotók: Szegő Hanna

Francois Morellet: Sphere Trame, 1989, Musée de Grenoble, © ADAGP, Paris 2013

A 20. század elejétől máig foglalkoztatja az alkotókat a mozgás ábrázolása. Ezt a művészetet a fény eszközeivel, a látás és a térérzékelés összefüggéseiben, kísérletezték ki és valósították meg. A Grand Palais két teljes szintjén, 150 művel, 18 csoportba rendezi a klasszikus modern és a kortársművészet leginnovatívabb alkotásait.
A tárlaton a filmes prezentáció, a mobil kép, a dinamikus fényeffektek összemosódnak, az egész kiállítás egyetlen vízióként hat, az egészet a néző szinte egy kísérleti műhelyben észleli. Az álomszerű térsorban segít eligazodni Serge Lemoine és Matthieu Poirier kurátorok címadása: Áttetszőség, Permutáció, Immerzió, Interferálás, Disztorzió, Taktilitás, Koncentrikusság – excentrikusság, Raszter, Ritmus, Erőterek, Fényudvar, Felhő, Feneketlen mélység, Örvénylés, Bizonytalan terek, Ingatag állapotok és Mennyei látványok.
A tükör-káprázattól a látás optikai sajátosságain át az érzékeléspszichológiáig, fénytechnikai újdonságok innovatív közegében kiemelt pontokon bukkanhat a néző Vasarely, Moholy-Nagy László, Nicolas Schöffer, Molnár László és Molnár Vera egyénenként is több főművére. Noha itt ők nemzetközi, talán még inkább francia / párizsi művészként ismertek, nem feledhető magyar képzésük, identitásuk – már csak azért sem, mert a kiállítás címéhez a pannonhalmi Jedlik Ányos tanár úr találmányát, a dinamót választották.
A vibráló, örvénylő térfolyamban a kora- és a posztmodern olyan húzónevei is helyet kaptak, mint Duchamp, Calder vagy Kapoor. Összességében azonban túlsúlyban vannak a kortárs, a kísérleti metódusokkal élő alkotók, köztük feltűnően sok a dél-amerikai. A látogatók ennek ellenére, talán éppen ezért sorban állnak Párizs egyik frekventált kiállítóhelye előtt. Azaz, a mai közönség hű a város úttörő művészeihez, a hely szelleméhez: e palota helyén működtek a Szalonok / az Elutasítottak Szalonjai.