Képek az elhurcolt szombathelyi zsidóság történetéből

Szöveg: Szegő György
Kurátor: Kelbert Krisztina
Látvány: Kassai Ferenc

Építészeti tér és tartalom, kép és szöveg kiállításon ritkán látható egysége valósult meg Szombathelyen, a város már-már elfeledett mikrotörténelmét alapvetően fotókkal bemutató új, állandó kiállításon. Csaknem ezer kép az egykori zsidó elemi iskola két egybenyitott osztálytermében. Szinte befogadhatatlan mennyiség – különösképpen, mert a felfoghatatlan magyar holokauszt húzódik meg az egyébként döntően békebeli időket visszaidéző fotográfiák látványa mögött.
A képek – nem kis részben Knebel Jenő császári és királyi udvari fényképész/utódai fotóinak és pedáns üzletkönyveinek hála – 439 azonosított szombathelyi zsidó polgár 19-20. századi munkáját, örömét és társadalmi hálóját, hétköznapi és ünnepi életét láttatják. A fotók a hirtelen nagyvárossá nőtt Szombathely, s az azzal együtt született polgári lét méltóságának és törékenységének dokumentumai. A kurátor és a látványtervező-grafikus példás együttműködésével a tárlat 40 témát csoportosít, amelyek befogadásához képek és kísérőszöveg szinkronjával, térben szigorú geometriával és finom kortárs grafikával eltervezett, megvalósított rend vezet. A kiállítás végén egy ellenpontozó, katartikus „szemtől-szemben” tükörfal-installációval találkozunk, amelyen a közel 3000 megölt szombathelyi polgár – fiatal, öreg és gyerek – közül fotón fennmaradt, de névtelen, beazonosítatlan portréi és mi, nézők együtt tükröződünk… A diktátorok úgy fogalmaztak, hogy egyetlen ember halála lehet tragédia, de a tömegeké csak statisztika. Martin Buber filozófus a holokausztban az üldözötteket segítők „tanulságát” egy haszid mondás alapján így fogalmazta meg: „Aki egyetlen ember életét megmenti, az egész világot menti meg.” A tárlat készítői pedig ezt írják: „Céljuk a bemutatás, a megértés és az emlékezés. Módszerük az egymással folytonos kölcsönhatásban álló vizuális és textuális ábrázolás. Szereplőjük a tekintetével, gesztusaival, mozdulataival megjelenő és saját hangján megszólaló ember.”
Kitűzött céljukat a legmagasabb szinten valósították meg, többek között annak is köszönhetően, hogy a fotóválogatás (a Knebel Archívum 20 000 üveglemez-negatívot tartalmaz) technikai részletgazdagsága és a mai digitális képfeldolgozás egymást erősítő segítségével életnagyságúra nagyíthatták a néhai szombathelyi embereket. Buber szellemében „megmentették” őket – legalább a feledéstől.
Az anyag tavaly, a tragédia 70. évfordulóján a szombathelyi zsinagógával szemben nemrég átadott Isis szentély egyik melléképületében debütált, és most állandó helyén, a zsinagóga mögötti egykori iskolában, a Zsidó Kultúra Házában nyílt meg (Zrínyi Ilona utca 17.).