Ybl Miklós: Operaház
Kiscelli Múzeum, 2014. október 10. – 2015. január 18.

Szöveg: Ritók Pál
Fotók: BTM Kiscelli Múzeum

Ybl munkásságának egyik kutatójaként azt gondoltam, nagyjából tudom, mire számíthatok, mégis régi emlékeim elevenedtek meg, amikor valamilyen nagy európai képtárban azokban a termekben jártam, amelyekben az albumokból már ismert világhírű művek voltak. Beléptem a kiállítótérbe, és nagy levegőket kellett vennem, de nem a Kiscelli utca legendásan meredek emelkedője miatt.
Mint aki hegytetőre ért fel, nagyot szusszan és végigtekint a körülötte elterülő gyönyörű tájon. Csodálom a kurátor, a Kiscelli Múzeum Építészeti Gyűjteménye vezetője, Branczik Márta művészettörténész bátorságát, amivel hagyta a falakon önmagukban érvényesülni Ybl Opera-terveit. Ybl, illetve tervezőirodája tagjainak rajzai hatást gyakorolnak a nézőre, akár gyakorlott az építészeti tervek olvasásában, akár nem.
Ybl rajzi hagyatékának túlnyomó részét, több mint 6000 tervlapot, Budapest Főváros Levéltára őrzi, de az egyik főművére vonatkozó, különösen értékes tervsorozat annak idején a főváros múzeumába került. Az Opera a 19. század második felére jellemző historizmus érett neoreneszánsz modorában fogant, amelyet számos ponton már a barokkot idéző részletek gazdagítanak. A kiállított, többnyire igen nagyméretű lapok az Opera tervezett homlokzati változatait, metszeteit, néhány megvalósult szerkezeti részletet és a színpadgépezetet mutatják. A rajzok annak idején nem a műalkotás igényével készültek, hanem a megfelelő műszaki tartalmat kívánták minél pontosabban megjeleníteni, hogy lehetőleg a megbízó nem szakmabeli képviselői számára is érthetőek és meggyőzőek legyenek. Mégis, ezek a tervlapok grafikai műalkotásként is megállják a helyüket, amit a korban általánosan elfogadott építészeti ábrázolási gyakorlaton kívül magyaráz az Opera, mint beruházás pénzügyi nagyságrendje és egykori kultúrpolitikai jelentősége. A túlságosan műszaki jellegű rajzok általában még az építészeti kiállításokból is ki szoktak maradni, de itt a kurátori alapkoncepcióból adódóan szerencsére láthatók. Gyönyörűek, de arra is utalnak, hogy az Opera nem csak lenyűgözően szép épület, amelyben a művészetek számos ága egyszerre hat ránk, hanem egy bonyolult működésű üzem, amelyben a tervezőnek sokféle igényt kellett kielégítenie úgy, hogy ezek ne zavarják, hanem támogassák egymást.
Amikor 130 éve megnyílt, a világ legkorszerűbb operaépülete volt. Különleges volt hűtési és fűtési rendszere, világítása és a tűzvédelmi megoldások is, de mindenekelőtt az Asphaleia-rendszerű, hidraulikus színpadmozgató gépezete. Az elnevezés a mai nézőnek nem mond semmit, éppen ezért különösen jó ötlet volt a színpadgépezet egyszerűsített modelljét is elkészíttetni, mert így érthetővé válik az egyes szakaszonként emelkedni és süllyedni tudó színpad működése is, amiről a kiállításon egy tévéhíradó részletet is láthatunk.
A kiállítás az Ybl-év eseménysorozatának egyik kiemelkedő momentuma, igazi ínyencfalat. Egyik fő jelentősége, hogy az építész munkásságát tervek és archív fényképek másolataival, illetve mai felvételek segítségével felidéző, számos ez évi bemutatóval ellentétben itt a látogató eredeti, 150 éves építészeti rajzokat csodálhat. Mindez azért is külön értékelendő, mert a papír vagy vászonpausz alapú, túlnyomó részben tusrajzok fényérzékenysége erősen korlátozza a kiállíthatóságukat. De mikor láthassa ezeket eredetiben a közönség, ha nem az Ybl-évben?