A 2012-es „hallgatói kiállítás” a FUGA-ban, 2013. 02. 15 – 03. 10.

Szöveg: Szegő György
Fotó: Bujnovszky Tamás

A Velencei Biennálén bemutatott magyar kiállításokat a zárás után rendszerint a hazai közönség is láthatja. Ezúttal ezt azért is fontos, mert Velencében a magyar pavilon több száz építészhallgató készítette modelljéhez a pavilonban bajosan lehetett a közelébe kerülni (lásd MÉ 2012/3, ill. a meonline.hu Vizuális kultúra rovatát). Azonban Velence után a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai karának három éve megújított épülete aulájában felragyogott a biennálé-anyag itthon kiállított részlete. A fehéren izzó részletek befogadására most a budapesti FUGA kínált újabb lehetőséget, széles nyilvánosságot. A látvány több mint imponáló: a „kezdet” igézetét közvetíti.

2012-ben az építészeti biennálé visszafogottabb volt, mint eddig bármikor. Érezni lehetett, hogy a válságban kevesebbet épít a világ. Ami megépül, az is kevéssé bombasztikus, mint tíz éve, amikor a mindenhol felbukkanó kulturális presztízsberuházások megépült vagy épülő, projekt szinten létező példái – fotók, tervek modellek – még elkápráztatták a nézőket. Most a katasztrófaépítészet boomja kétes dicsőség (lásd a japán pavilon Arany Oroszlán elismerését, a fent idézett írásban elemzett háttérkörülményeket).
A magyar kiállítás kurátorai, Bachmann Bálint és Markó Balázs véleménye szerint is egyre több a standard építészet – kevesebb az egyéni koncepció, sőt, az intuíció szinte nincs is jelen a világ építészetében. Ezért döntöttek az építészet kézműves tradícióira fókuszáló, a főkurátor hívószavára (is) rímelő „kézműves” karakterű, az oktatásban nélkülözhetetlenül továbbélő modellek bemutatása mellett. A pécsiek koncepciója 21×21 cm-es alapra rögzített, hagyományos, fehér hallgatói modelleket tesz le úgy, hogy valódi házat megjelenítő tömeg alig akad köztük. Saját hallgatóik mellé más felsőoktatási intézményeket is meghívtak, és hozzá – színesítendő a mondanivalót – gyerekek örök építőkedvét demonstráló fejezetet is mellékeltek.
A modellek többsége plasztikus gondolat, koncept térkísérlet, „lakható szobor” terve. Maga a 21×21 cm, mint kiinduló modul is az A4-es írólap térbelivé emelt egysége, amolyan emblematikus üres fehér, induló „tiszta lap” – amelyben a jövő építészei bármit megtehetnek/megengedhetnek maguknak. Az eredmény hatásos, jövőépítő pozitív mágia.
Velencében 2012-ben több pavilonban, talán éppen David Chipperfield főkurátor felhívására figyelmezve, hasonló volt az összkép. Például az 50 éves skandináv kiállítás-épületben az elmúlt – rendkívül innovatív – fél évszázadot felidéző modell-asszamblázs volt látható. A magyar pavilon rokonai ezek, csak épen a nemzetközi szcéna jelentős műhelyei által szignálva. Ám a múltat és a jövőt összevető, elfogulatlan néző alighanem mégis a magyar pavilon leendő építészeivel szimpatizált, akiknek munkái – villanásnyi figyelmeztetésként – bizonyosan helyrebillentették korunk világválságba, ökológiai katasztrófába rohanó építő gyakorlatát.
A magyar anyag a velencei Giardini és a budapesti FUGA kiállításai között a legrégebbi alapítású magyar egyetemen mutatkozott be. A pécsi Pollack felújított campusának aulájában fogadta a diákokat, oktatókat nap mint nap. A modellerdőnek – az erdő archetípusára a kurátorok is gondoltak az installációnál – van és lesz kisugárzása Pécsett is, ahol az egyetem a közeljövőben, a MÉSZ védnöksége alatt nemzetközi építészhallgatói biennálét tervez elindítani.
Hogy ez a pozitív hatás nem üres szóvirág, azt látványosan igazolja a megújult Zsolnay Negyed, az egykori ipari zónában fenntartható kultúra (lásd MÉ 2012/2), vagy a még frissebb Science Building épületeit, utóbbi egy élenjáró ökológiai szemlélettel a fenntartható földi élet jegyében fogant fantasztikus teljesítmények (utóbbiról lásd MÉ 2012/3). Ezt 2013. január 10-11-én a MÉSZ kihelyezett elnökségi ülésének résztvevői is őszinte elismeréssel nyugtázhatták.

A Pollack teljesítményét láttatja a kiállításnyitón prezentált remek album is, amit Ferencz Marcel mutat be.