EGÉSZ ÉVBEN MÉSZ 120.

Egész évben építészet – fogják majd többször is hallani az elkövetkezendő hónapokban ezt a mondatot, és látni a MÉSZ hallgatói logó pályázatának győztes logóját plakátokon, kiadványokon, az idén 120 éves Magyar Építőművészek Szövetsége különböző rendezvényein, alkalmain. 1902-ben, amikor Kecskeméten felépült a magyar szecesszió egyik legismertebb épülete, a Cifrapalota, huszonnégy magyar építész úgy érezte, hogy szükség van egy, a magyar építőművészet érdekeit képviselő egyesület létrehozására. „Kétségtelen, hogy az építészeknek ezer és egy okuk volt az új egyesület megalakítására” – írta a Lyka Károly által szerkesztett Művészet című folyóirat korabeli száma, ahol a lapban megjelent egy hosszú írás Sérelem esett ismét építőművészetünkön címmel, és az Országház épületét ért  szakmaiatlan kritikákkal kapcsolatban fejtette ki markáns véleményét az eszmefuttatás szerzője. Meg is nevezte az építészet néhány égető problémáját, többek között az építészet terén eluralkodott szellemi szegénységet, ami véleménye szerint az építészet elsivárosodását okozta, valamint a nemzeti jellemvonásokat hordozó építészeti irányzat háttérbe szorulását.

Nem csoda hát, ha a „magyar építő művészek szükségesnek és óhajtandónak tartották, hogy egy kizárólag művészi egyesület alapíttassék meg, amely egyes-egyedül a magyar építő művészet érdekeit lesz hivatva képviselni.” Egy olyan „tömör testület, melynek tagjai az érettek legérettebbjei és az ifjú küzdők legelszántabbjaiból kerültek ki” – fogalmazták az aláírók, Lechner Ödön, Komor Marcell, Lajta Béla, Márkus Géza – csupa jó hírű kolléga. A MÉSZ-hez fűzött reményeket hűen tükrözik a korabeli sajtóban megjelent tudósítások is, melyek közül a Vállalkozók Lapjának írója a következőképpen fogalmazott: „Már évek óta csak idő kérdése volt egy ilyfajta szövetség megalakítása (…) Szükséges is volt, hogy tisztán építőművészeti kérdésekben csakis építőművészek döntsenek, holott eddig a döntő fórum többsége nagyobbára konstruktív mérnökökből állott, akik kitűnő szakemberek ugyan, de tisztán művészeti kérdések megoldása mégsem tartozhatik feladataik közé. (…) Fontos és nehéz feladatra vállalkozott: rengeteg munka vár rá, sok kitartásra lesz szüksége. Ha feladatát híven teljesíti, úgy műtörténeti fontosságú érdemeket szerez.” A tudósító még hozzá teszi azt is, hogy: „Sokat várunk a Szövetségtől, szent meggyőződésünk, hogy várakozásunkban nem fogunk csalódni.” Történelmi óra volt ez tehát, amikor kibontakozhatott a tehetség és teret kapott a vállalkozói kedv. Gyárak, kereskedő cégek, iparvállalatok, bankok, szakmai testületek jöttek létre, és gyors fejlődésnek indult az ország. Az alapjaiban stabil politikai helyzet és intézményrendszer, a nagyvonalú gazdasági törvénykezés, a közlekedési és infrastrukturális feltételek előrelátó fejlesztése lehetővé tette, hogy a kedvező földrajzi adottságok figyelembevételével igazi polgárvárosok növekedjenek. Egy olyan történelmi időszak, egy olyan közös alap volt ez, amikor olyan kiemelkedő emberek és családok járultak hozzá a korszak látványos fejlődéséhez, mint Ganz Ábrahám, Kner Izidor, Gregersen Gudbrand, vagy a Zsolnay család, hogy csak a korszak legismertebb nagy sikerű, iparteremtő, a gazdaságot meghatározó vállalkozóit, üzletembereit említsem. Így volt ez az építészet terén is, amikor Hauszmann Alajos, a MÉSZ első elnöke a királyi palota épületegyüttesét megálmodta, vagy Neuschloss Kornél, aki 1912–1914 között irányította a Magyar Építőművészek Szövetségét, és mint az állatkert főépítésze felkérte Kós Károlyt és Zrumeczky Dezsőt a Fővárosi Állat és Növénykert épületeinek megtervezésére. Azután, hogy csak a további MÉSZ-elnökök illusztris névsorát soroljam: Quittner Zsigmond, Pecz Samu, Palóczi Antal, Lechner Ödön, szakmánk nagy öregjei, akik mind egy-egy, ma már műemléki épület tervezői voltak a maguk idejében. A Magyar Építőművészek Szövetsége történelme során azóta is számos alkalommal bizonyította, hogy legfontosabb feladata és célja, hogy a minőséget képviselje a szakmában, hogy a társadalom nyilvánossága számára láthatóvá tegye Európában és a világon is egyedülálló építészettörténeti emlékeinket, példaértékű kortárs építészeti alkotásainkat.

Visszatekintve az elmúlt 120 évre – persze vigyázva, hogy a nagy múltba-révedéssel nehogy a kútba szédüljünk – tovább sorolva a neveket, az 1945 utáni évtizedekben különleges helyzet alakult ki a magyar építészeti közéletben. A háború utáni nemzedék képviselői még a régi idők tanúi voltak, a 19. század végén születtek, többen az első világháború előtt már elismert építészek voltak, építész generációkat tanítottak, de a kommunista időkben még idős korukban is kénytelenek voltak dolgozni, sokszor méltatlan építészeti feladatokat ellátni az állami tervező irodákban, mert sokan még nyugdíjat sem kaptak. Néhány önkényesen kiragadott név ebből a generációból: Hajós Alfréd, Medgyaszay István, Kotsis Iván, Rados Jenő, Csonka Pál, Gerlóczy Gedeon. Aztán az utánuk következő generáció tagjai, akik a második világháború előtt kezdték a hivatásukat, és az 50-es, 60-as években vezető szerepet töltöttek be a szakmába és a MÉSZ-ben. Akik alapítói voltak a MÉSZ Mesteriskolájának, és számos ma is álló, ismert középület tervezői: Árkay Bertalan, Fischer József, Rimanóczy Gyula, id. Janáky István, Lauber László, Nyiri István, Major Máté, Szendrői Jenő, Schall József, Rácz György. Őket követték a háború utáni évtizedek életerős építészei, a szakma akkori derékhada, az új Mesteriskola mesterei, a MÉSZ igen aktív tagjai: Arnóth Lajos, Gulyás Zoltán, Földesi Lajos, Jurcsik Károly, Farkasdy Zoltán, Szrogh György, Molnár Péter, Jánossy György, Zalaváry Lajos, Plesz Antal, Hofer Miklós, Böhönyey János, Borvendég Béla, Makovecz Imre, Vadász György, Finta József – akiket pedig még nekünk is volt szerencsénk ismerni és tanulni tőlük. A rendszerváltás előtti évtizedek aktív tagjai, az akkor frissen diplomázott fiatalok, a ma már szakmánk nagy öregjei: Bán Ferenc, Bachman Zoltán, Bodonyi Csaba, Csomay Zsófia, ifj. Janáky István, Lázár Antal, Magyar Péter, Patonai Dénes, Reimholz Péter, Róth János, Ungár Péter, Sylvester Ádám.

És végül – de nem utolsó sorban – a mai építész generáció tagja, akik itt ülnek ebben a teremben. Felsorolhatnám mindannyiuk nevét, akik nap, mint nap magas színvonalon,  példamutató módon dolgoznak és tehetségükkel, tudásukkal, alkotó munkájukkal  hozzájárulnak, hogy az építészet nemzeti kultúránk szerves része legyen. Mert az építészet és azon belül különösen az épített örökség jelentős mértékben hozzájárul nemzeti identitásuk megteremtéséhez, hangsúlyozásához. Az építőművészet – nyelvi korlátaink miatt – a magyar kultúra legjobb és legkézzelfoghatóbb közvetítője és látható eleme. Magas nemzeti értéket képviselve, az országimázs alakításában is meghatározó szerepet játszik. Kiemelkedő alkotásai közismert elemei az ország kulturális értékeinek. A hozzájuk csatlakozó társművészeti — iparművészeti, képzőművészeti — munkákkal együtt meghatványozza a kultúra befogadásának élményét, és bizton állíthatom, hogy a mai kortárs alkotások is ugyanúgy az európai kulturális örökség részét képezik majd az elkövetkező évtizedekben, évszázadban, miként az imént felsorolt korábbi építész generációk tagjainak munkái. „Sokat várunk a Szövetségtől, szent meggyőződésünk, hogy várakozásunkban nem fogunk csalódni” – idézem ismét a Vállalkozók Lapjának tudósítóját, és a 120 éves Magyar Építőművészek Szövetsége mai vezetősége nevében bizton ígérhetem, hogy várakozásunkban a jövőben sem fognak csalódni. Mert a Magyar Építőművészek Szövetsége a szakma legkiválóbbjait tömörítő szervezetként ma is olyan szellemi koncentráció és szakmai potenciál, amelyre az építésztársadalom és nemzetünk okkal tud támaszkodni és joggal tud hivatkozni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az idei, több száz fős, immár 19. alkalommal megrendezésre kerülő MÉSZ Nemzetközi Építészkongresszus, és az elkövetkezendő hónapokban a MÉSZ jubileumi emlékévében megrendezésre kerülő több mint száz rendezvényünk, kiállításunk, podcast és videó sorozatunk, ünnepi kiadványunk, és számos építészeti és építészet történeti programunk és szakmai eseményünk. Boldog 120. születésnapot, MÉSZ!

Krizsán András 

(A MÉSZ Nemzetközi Építészkongresszusán, 2022. március 25-én

elhangzott ünnepi beszéd szerkesztett változata)