Szöveg: Fekete György

A Kecske utcai épület, fotó: Makona

Huszonhét esztendővel ezelőtt, negyvennyolc éves korában a Váci Művelődési Házban rendezett kiállításán többek között ezekkel a sorokkal köszöntöttem Makovecz Imrét, az akkor is már több volt, mint nagyreményű építész barát. „Most csak a példa fontos! – csak a példa. A steineri élő antropomorfia, a lechneri jelkép-üzenet, Csete ég-föld lebegése, szárnyas lovak lóerői Nagy László tipoenergiáiban, anyánk kenyérbélű testének vasárnap délutáni perchalálai (a Deákul is tudó) Blazsek székeiben, s szíveink kivájt fészkeivel Mezei tárgyreliefjei. Csak a példa a fontos! – Schrammel detonációiban a rombolás utáni élet inkarnációja, világszabású, testmeleg empátiája Makovecznek. Kölcsönösen egymásra utalt ácsolatokba keresni vissza az erőt, statikába, kihúzott vonalakba, s kihúzott derekakba, szálfa-gerincbe. Most kell igazán lapra lapolni pallót, gerendát, deszkát gyantaszagút, s gondolatra gondolatot: tudatost, igazat, közöset. Most a példa szemek ragyogása fontos, sugaruknál a falak, lábazatok, párkányok, lépcsők, szegletek, pillérek, héjak, zsaluk, eresztékek, csapok, kazetták, boltozatok nemesülhetnek lélegző, igazi élettérré.”
Az azóta eltelt huszonhét év világjelenséggé érlelte a makoveczi életművet. Halála grandiózus hagyatékot véglegesített.