Szöveg: Szegő György

Vázlat a hannoveri expo pavilonhoz és a sevillai expo pavilon, 1992, fotó: Geleta László

Makovecz mester elmélyült látomásos alkotó és szenvedélyes közösségi ember egyszerre. Nagy formátumú építészként mesterien oldja fel ebben a kettős szerepben rejlő ellentmondást. A társadalomnak szakmájával szemben jogosan megfogalmazott elvárásait elsődlegesnek tartva, képes azokat összeegyeztetni az egyén belső, isteni eredetű tehetségének kibontásával. Hol méltósággal, hol mérgesen, értünk haragudva. Ezért lehet szeretni, ha személyes a kapcsolat – én mesteremként is tisztelem.
A kritikus távolságát tartva mégis érzékelem, hogy az országon belül nem eléggé megbecsült rendkívüli teljesítménye. A regionális értékeket, a hely géniuszát tisztelő építészet legjelentősebb alkotójaként, teremtő és vitázó emberként itthon sokat támadják. Teremtő figura, nem csak mert épít, rajzol és ír, de összetett munkásságában a népi eredetű – ugyancsak gyakran és méltatlanul alulértékelt – hagyományainkat is képes beemelni az egyetemes tradíció szféráiba. Kós Károly és Rudolf Steiner, Lechner Ödön és Antoni Gaudí, Medgyaszay István és F. L. Wright összefonódó értékek a Makovecz teremtette szellemtörténeti felfogás számára.

Régi-új Magyar Építőművészet 2010/6