A bennünk élő kert
Podmaniczky Szilárd Ãró
Egy Balaton-parti buliból hajnalban értem haza. Még nem volt világos, az a fajta fény derengett, amirÅ‘l azt is gondolhatnánk, hogy a fák, a füvek, a házfalak, az eresz saját fényei, a nappal magukba szÃvott fotonok és fényhullámok elhaló ragyogása. Leültem a teraszon és néztem a mindenséget. Pillanatonként sűrűsödött össze az idÅ‘tlenség, majd egyre terebélyesebb fénygömbök szálltak az égre. Akkor láttam életemben elÅ‘ször, ahogy fölébred a kertünk. Azt hiszem, köszönt is, de addigra elaludtam.
Egy kis faluban nÅ‘ttem föl, ahol mindenkinek volt kertje, még annak is, aki emeletes házban lakott, mert az emeletes háznak is volt kertje. Porták, sok jó földdel, amiben minden megtermett, amit elvetettek. Nem kellett azon tanakodni, hogy ez most jó lesz-e a babnak, vajon megfogja-e a ribizli? NÅ‘ttek. És termelték nekünk a finomságaikat. A kertbÅ‘l ettem nyersen a karalábét. Szüreteltünk, bort csináltunk, nem volt kérdés. Ha pénz miatt nem tudtam elutazni a Balatonra a haverokkal, akkor szedtem a zöldborsóból, és eladtam. Volt egy saját kertem, ahol dÃsztököt termesztettem. Rendes állványzatot épÃtettem, hogy fölfusson. Iskola elÅ‘tt a harmatos fűben kisétáltam, hogy kijöttek-e már a sziklevelek. Elvarázsolt az az öntudat és bátorság, ahogy egyetlen magból életre sarjadt a növény, hogy dÃszeit meghozva, feladatát teljesÃtve elszáradjon. Én is ilyen bátor akartam lenni, véghezvinni és eltűnni.
Aztán a városi élet elfelejtette velem mindezt. De úgy, hogy nem tudtam, hogy hiányzik. Kijártam a Füvészkertbe, hajnalig tartó bulik után kitaxiztam a város határába, és megvártam a perzselÅ‘en forrón elÅ‘bukkanó napot. KésÅ‘bb a feleségemmel és a gyerekekkel eljártunk horgászni, hajnali ködpárában úszó dzsungeli Tisza-partok, téli pergetések a jégtáblák között. És mindeközben feltettem magamnak néhányszor a kérdést, mi lesz az ún. Ãrói karrierrel, ha én ennyire mást csinálok. Azóta tudom a választ.
A balatoni kert idén lesz tizenöt éves. Az egyik szomszéd, akinek irigylésre méltó pödört bajsza volt, azt mondta, egy kert kb. tÃz év alatt alakul ki. Az ember elÅ‘ször nem tudja, mit is alakÃtson rajta, fÅ‘ként úgy, hogy ez a telek két hosszú telekvég levágásából alakult ki, vagyis volt saját növényzete, ráadásul két diófa, egy fenyÅ‘, amit karácsonyonként feldÃszÃtettünk. Eleinte a fogunkat is összeszorÃtottuk, ha valahol felsÃrt a motoros fűrész. Aztán rájöttünk, hogy fájdalmas döntések nélkül nem lehet alakÃtani a kertet. Diót évente fél kilót használtunk, de zöldségekért, gyümölcsért hetente jártam a piacra. És akkor elkezdÅ‘dött az átalakÃtás, a kissé agyagos talaj lazÃtása mindenféle trükkökkel, még szÅ‘lÅ‘Å‘rleményt is kapott. És közben újabb és újabb szerszámok jelentek meg a kertben, ásóvilla és társai. Aztán a tizenöt év nagyobbik fele azzal telt el, hogy kitaláljuk, mi hol érzi magát jól, melyik növénynek melyik a barátja. A sok évtizedes városi élet után nekem is meg kellett érkeznem a kertbe. TÃz tÅ‘kébÅ‘l álló szÅ‘lÅ‘lugast állÃtottam, a metszést inkább dizájn alapon végeztem, mintsem szakkönyvbÅ‘l. Jöttek az Å‘szibarackfák olyan zamatos terméssel, amit piaci árun soha nem éreztem. Jött a sárgabarack, bizonyos ceglédi óriás, ami ceglédi születésemmel és 190-es magasságommal növényi alteregóm. Talán ennek is köszönhetÅ‘, hogy idén nagy küzdelemben sikerült megmenteni a monÃliától. És jöttek az almafák (jonagold és idared), egész évben ellátnak almával, de úgy, hogy még a villanyszerelÅ‘t is almával fizettük ki. És persze jött a kert egyik szÃnpompás dÃsze, amit az elsÅ‘ években megbabonázva néztek az utcáról a szomszédok, a datolyaszilva. Volt olyan év, hogy 700-nál is több mézédes, aranysárga gömböt hozott. És persze jöttek a különlegességek: gránátalma, füge, zizula, fekete berkenye (arónia), sárga, piros, fekete málna. A levendula illatos szörpnek adja virágát. De telepÃtettünk csalánt, vérehullatófűt, mindnek megvan a praktikus oka. Mint a fűszereknek: zsálya, rozmaring, francia tárkony, bazsalikom a pesztónak, többféle citromfű és menta, teának és koktélnak. Bizony kellett ez a tizenöt év, hogy elkezdjünk együtt élni a kerttel, ami annyit ad, amennyit kérni tudsz tÅ‘le. A piacokat és üzleteket járva (Fonyód, HévÃz, Szeged, Brüsszel, Varasd, London, Párizs) sokféle paradicsom- és paprikamagot begyűjtöttünk. A tavasz akkor érkezik hozzánk, amikor a délutáni napsütötte teraszon magokat rejtünk el kis műanyag dobozokban, hogy aztán napokkal késÅ‘bb elÅ‘bújjanak az elsÅ‘ palánták, pont úgy, ahogy gyerekkoromban a dÃsztökök. Az uborka és a cukkini is nagy barátunk, az utóbbi töltve, rántva, savanyúnak más és más arcát mutatja. De a kert nem kert, ha nincs benne kerti konyha, egy grillnek, bográcsnak, vaslapnak, és egy asztali fÅ‘zÅ‘lap a woknak. A kert termeli a mélyhűtÅ‘nek a borsót, zöld- és szárazbabot. A barackfák lekvárjai a mélygarázs polcain sorakoznak. Zöldhagyma, saláta, petrezselyem, lestyán, medvehagyma, spenót, metélÅ‘hagyma és nyolc bokor krumpli. Tuják, bokrok és virágok sokasága 500 négyzetméteren.
Ahogy a kert növényei egymást figyelő társai a zöldnek, úgy a kertészkedést sem lehet egyedül csinálni. És micsoda boldogság, mikor ebben a forgatagban vendégül láthatom a szüleimet.