Szöveg: Kovács Dániel
Fotók: Csete Alapítvány

A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ Múzeumi Osztálya a 2009/994 gyarapodási szám alatt őrzi Major Máté (1904–1986) építész, teoretikus hagyatékát. A bajai születésű, 1927-es diplomázását követően a két világháború között gyakorló építészként dolgozó Major Máté 1945 után vált meghatározó elméleti szakemberré. Elkötelezett baloldaliként belevetette magát a közügyekbe, és – jelentős részben politikai kapcsolatrendszerének köszönhetően – a magyar építészeti közéletnek egyre meghatározóbb szereplőjévé vált. 1955–1964 között a Magyar Építőművészek Szövetségének elnökeként, majd a Magyar Építőművészet főszerkesztőjeként tevékenykedett, és csakhamar a Kádár-kor első számú építészeti megmondóemberévé vált. 1975. szeptember 27-én Major Máté Nagypanel és tulipán című vezércikkével jelent meg a korszak legbefolyásosabb kulturális lapja, az Élet és Irodalom. A cikk a paksi atomerőmű dolgozói számára emelt lakótelepre fókuszál, az öt évvel korábban, 1970-ben alakult Pécsi Tervező Vállalat Ifjúsági Irodája, azaz Csete György és kollektívájának munkájára. Az írásba kódolt üzenet eléggé nyilvánvaló: a pécsiek kísérlete nem a „helyes út”. A cikk nyomán bontakozott ki a korszak emblematikus építészeti diskurzusa, az úgynevezett „Tulipán-vita”. A kritizált pécsieket és munkájukat ugyanis védelembe vette Nagy László költő a következő lapszámban, rámutatva Major cikkének egy alapvető tévedésére. A szerkesztőség ügyesen használta ki a felhajtást, és a vitasorozat összesen 18 cikken keresztül folytatódott.