Hornung Erzsébet zoológus

Életem meghatározó elemei a kertek. Gazdálkodó szüleim paprika- és paradicsombokrai között kezdtem rácsodálkozni az élővilágra. De örök emlék számomra nagyanyáim, édesanyám díszkertcsíkjai, azok vasvirágjaival, verbénáival, rózsáival, a bazsalikom, a büdöske és az estike illatával. Jelenlegi lakóhelyem festői környezetben van, Solymár szélén, rálátással a Nagy-Kevélyre, karnyújtásnyira a Paprikás-pataktól, Rózsika-forrástól. Mint biológus, így a Természet kertjében van módom gyönyörködni.
A házban két család három generációja lakik, s a kert eddig a növekvő unokák igényeit szolgálta, leginkább alkalmi focipályaként, vagy asztalitenisz, hinta, medence helyeként. De azért vannak apró zugok, amiket birtokolhatok. Miután a telek az udvar felé lejtős, és a mi bejáratunk az alsó szintre esik, így egy lépcsősoron át lehet megközelíteni. Ennek azért van jelentősége, mert a ház északi oldalán lévő, a lépcső és a szomszéd kert támfala közötti, 7×1,5 méteres sáv maradt sokáig kihasználatlanul, téglaégetésre is alkalmas agyag talajával, amit leginkább az invazív aranyvessző szeretett volna birtokba venni. Ezt sikerült ‘megszelídíteni’, és kialakítani egy szemet gyönyörködtető kis vadont, ami minden évszakban, hónapban, olykor naponta is, más képet mutat.
E rész a fekvése és a ház árnyékoló hatás miatt pusztán délután kap egy átvonuló napfénycsíkot, ehhez kellett megkeresni a megfelelő növényeket. A lejtős sávot betonelemek, és bölcsész férjem segítségével teraszossá alakítottam, indult a betelepítés. Páfrányokkal és árnyékliliomokkal kezdtem. Megjegyzem, gyerekkoromban nagyon unalmasnak találtam a falusi U-alakú udvarok egyhangú árnyékliliom csíkjait, így fanyalogva látogattam el egy kertészetbe körülnézni. Elmondhatom, mára szerelembe estem velük. Sosem hittem volna, hogy ilyen sokszínűek lehetnek. Leveleik formájával, színével, mintázatával, majd virágzatukkal naponta elkápráztatnak. Látványukat tizenegynéhány év alatt sem sikerült megunnom. A páfrányok nekem, mint az Alföld homokján felnőtt gyereknek, mindig egzotikusnak számítottak, így nem volt kétséges, hogy néhány variációnak helyett kell szorítsak. A szezon a hóvirággal indul, itt-ott feltűnik egy-egy hazamentett őstől származó pettyegetett tüdőfű, majd később elözönli az egész sávot az ibolyák kéksége. A kora tavaszi kínálatot bővíti a medvehagyma, majd a gyöngyvirág, amiket próbálok nem összeengedni, illetve a kis csengettyűsöket térben kordában tartani. Nem könnyű…
A kertecske télen sem arctalan. Karácsony előtt elkezdi mutogatni fehér virágait a fekete hunyor, ami hosszasan kitart, segít átvészelni a téli kopár időszakot. Ma már több hunyor faj is él a nagy kert különböző szerény kis foltjaiban. A domináns árnyékliliomok mellett jól elvan a hortenzia, a virágaival, termésével igen dekoratív kertészeti bogyós orbáncfű, a lizinka, gyűszűvirág. A színesítést az évente újraültetett nebántsvirág élénk pirosa szolgálja. Ezeket mindig úgy ültetem, hogy a kertecskére néző konyhaablakból összemosolyoghassunk. És hogy a betonelemekből álló támfal se vicsoroghasson rám szürke egyhangúságával, borostyánokat futtattam fel, amik örökzöldjükkel télen is takarnak, színt adnak. Mellesleg a szomszédból, a kerítésen átbukó lonc émelyítő illata és a trombitafolyandár átszökő hajtásai is gazdagítják kis kertem sokféleségét.
Zoológusként nem mehetek el amellett, hogy ebben a mini dzsungelben legalább hétféle csiga- és öt szárazföldi ászkafaj is él. Némelyikükkel olykor küzdeni is kell(ene), de nem teszem. Itt kapnak lehetőséget a találkozásra a természetes, urbánus, sőt az invazív fajok is. Remélem, békésen ellesznek még jó ideig. Kárpótolnak az árnyékliliom virágokat látogató poszméhek, vagy a loncra repülő szenderek.
Ez a fél zsebkendőnyi, árnyékos kert is sok gyönyörködtető, megnyugtató élményt ad, amin megpihenhet a szemem és amit nézegetve lelkem feltöltődik.