Kortárs városias közösségi lakóházak innovatív építészeti megoldásai

Szöveg: Szabó Julianna, Babos Annamária
Fotók: Szabó Julianna

A világ co-housing (magyarul: közösségi lakóház) fejlesztéseit sokféle szempont alapján csoportosíthatjuk: léteznek városi és vidéki közösségek, új építésűek és meglévő ingatlan átalakításával létrejövők. A legkisebbekben csak egy-egy szoba jut a lakóknak, másokban hagyományosan felszerelt sorház az alapegység. A fejlesztések megcélozhatnak speciális csoportot, vagy éppen a vegyességet, a társadalmi integrációt tekinthetik céljuknak.
A finanszírozás és tulajdonlás is sokféle lehet: a társasházi, a lakásszövetkezeti és az egyesületi formában való tulajdonlás mellett a bérelt rendszerek is gyakoriak. Egyes projektek épp csak egy pár, mások akár száz lakásegységet tartalmaznak, sőt egész közösségi tömböket, lakónegyedeket is ismerünk.
A közösségi lakóházak építészete rendkívül változatos. Az első ilyen dán és amerikai lakásfejlesztések jellemzően alacsony intenzitású beépítésben, vidéken vagy külvárosi területeken épültek. Később a nyugat-európai nagyvárosokban az általános társasházi forma kisebb, földszinti közösségi terekkel egészült ki. Mára a megosztott terek és közlekedők kialakítása, illetve a privát és közösségi terek közötti kapcsolatok épületenként (így közösségenként) egyedi építészeti megoldásokat hoznak magukkal. Építészeti innováció jobbára ott jelenik meg, ahol a beruházásokat állami vagy városi támogatás segíti, így kisebb a szorítás pénzben és időben. Számunkra tanulságosak a közeli bécsi (lásd MÉ 2018/5) vagy zürichi példák, de egyes német, dán és holland városok projektjei is. Ezek a kísérletek túlmutatnak a co-housing mozgalom keretein, hiszen a városi lakásformák új generációját keresik a finanszírozhatóság, a társadalmi változások és az ökológiai fenntarthatóság követelményeinek háromszögében.