Szöveg: Bali Bettina
Fotók: Csete Alapítvány

A Forrásház 1970 és 1974 között épült Csete György tervei alapján, Dulánszky Jenő statikus közreműködésével. Egyik legmeghatározóbb sajátossága a különböző rendeltetések egyesítése. Az egykor Komló vízellátását biztosító épület föld alatti szintjén szivattyúrendszer, első szintjén transzformátorállomás, a második szinten pedig a barlangászok pihenőszobája található. Az elsődleges természetesen az ipari funkció, a pihenő csak egy ehhez járuló kiegészítés, ám az épület összképében a pihenőszoba egyenlő rangra emelkedhetett a transzformátorházzal a kívülről látható két hangsúlyos épületrész egyikeként. A Forrásház elsődleges rendeltetése maga is szimbolikussá vált, hiszen karsztvíz felhasználását lehetővé tevő épületet lehetetlen nem összefüggésbe hozni a bartóki „tiszta forrás” pécsiek által képviselt eszméjével. Ez a világkép egy olyan ősi állapotot idéz fel, amikor még nem vált el a természeti és az ember alkotta környezet, amikor az építmények is a természet egylényegű részei voltak. A Forrásház éppen ezt az egységet valósítja meg azáltal, hogy elsődleges rendeltetése révén élő kapcsolatot teremt a környezetével, a víz továbbítása által pedig az emberekkel is. Tömegformálása is az épület természeti világgal való kapcsolatát erősíti. Rügyként kibomló tömege és sziromszerűen visszahajló pereme első ránézésre is organikus hatású, ám konkrétabb analógiák is találhatók. A természeti világból származó formai inspirációk mellett a paraszti építészet és díszítőművészet is hatott a Forrásház kialakítására. De az épület formáját nemcsak a természettel és a paraszti kultúrával való párhuzamok határozzák meg, de kapcsolódik a kor egyik legjelentősebb tudományos teljesítményéhez, az űrhajózáshoz is, ami ekkoriban (és később is) rendkívül foglalkoztatta Csetét. Az űrhajózás gondolata Csete generációja számára a világ kinyílását jelentette; nemcsak a technikai fejlődés ejtette ámulatba az építészt, hanem az is, hogy az ember egy lépéssel közelebb kerülhetett az ismeretlenhez. Csete György munkásságában tehát a kozmikus távlatok a kor egzisztenciális kérdéseihez kapcsolódnak, azokkal egy tőről fakadnak.