Eltűnő házaink, eltűnő múltunk

Szöveg: Ulrich Tamás

Az utóbbi években Budapestről sok értékes épület tűnt el, amelyek történetükkel, építészeti jelentőségükkel a város és lakóinak identitását is jelentették. A műemlékvédelem felszámolása, az építési engedélyezési eljárás megkerülési lehetősége, illetve „hagyjuk leromlani, összedőlni, és utána majd építési telekként eladjuk” szemlélet borzalmas károkat okoz. Mintha a mai társadalom atomizáltsága, a korábbi értékrendek folyamatos torzulása, a napi gondokkal és COVID-19 vírussal való küzdelem teljesen elvonná az emberek figyelmét a közös érdekekről, értékekről, ideértve az épített örökségünket is.
Lebontott épületek, elhagyott, pusztulásra ítélt házak, melyek közül több már jó 100-200 éve köztünk élt, velünk, családjaikkal, szüleinkkel, sőt nem egy már a nagy- és dédszüleinkkel is. A múltunk, a történelmünk materiális megjelenéseinek eltűnése nemcsak minket tesz szegényebbé, hanem még inkább az elkövetkező generációkat, gyermekeinket és unokáinkat, akik mindezt már nem is láthatják. Ezek a házak nem ritkán a történelem eseményeinek is tanúi, számos fényképen, esetleg filmben szereplő „háttérszereplők”, egy-egy kor lenyomatai. A régi, fekete-fehér fotón végig követhető az épületek és környezetük változása.