Hornyik Sándor

Foucault és Hubble esete az adatvizualizációval
A Société Réaliste Empire, State, Building című kiállításáról

A jövő nem más, mint a múlt folytatása más eszközökkel Société Réaliste – Michel Foucault – Carl von Clausewitz

Spektrális Aerózió, 2011

Gróf Ferenc és Jean-Baptiste Naudy kiállításának alcíme akár az is lehetne, hogy vizuális társadalomkutatás haladóknak. A mottó – mely maga is egy mű címe – és a kiállítás azonban még ennél is többet sejtet: a modernizmus és a modernitás kultúrtörténetét számos, egymással összefüggő képben és történetben elbeszélve.



Gróf és Naudy nem pusztán a társadalmi és politikai valóság archeológusa, hanem a kortárs művészetben jártas dizájner is, aki folyamatosan azzal kísérletezik, miként lehetne egyszerre informatív és látványos formába önteni történeti és mikrotörténeti tapasztalatai(n)kat, a humort sem nélkülözve. Ez pedig igen komoly feladat, Michel Foucault azon vállalkozásához mérhető, melynek során fel kívánta térképezni azt a fogalmi és intézményes hálót, amely  meghatározza a modern szubjektum életét és gondolkodását. Vagy, hogy egy másik, és szintén nagyszabású, valamint a kiállítástól sem teljesen idegen példát hozzak: a feladat komplexitása (mely a végtelenhez közelít) ahhoz fogható, amit az Univerzum feltérképezése (Hubble-program), illetve a beérkezett numerikus csillagászati adatok vizualizálása jelent. Mindkét analógia rámutat arra a súlyos problémára is, hogy mindez miként tárható a nagyközönség elé. Foucault és a Hubble-űrteleszkóp is önmagában elég száraz adatokkal dolgozott, előbbi azonban tetszetős eszmetörténeti diagramokat, utóbbi pedig fenséges galaxisokat rajzolt a kuriózumokra éhes néző elé. A Société Réaliste módszere ennek megfelelően kettős, egyrészt érdekfeszítő politikai, kulturális és ismeretelméleti sztorikat szed össze, másrészt megkísérlik azokat a képzőművészet, a design és a digitális képalkotás eszközeivel vizualizálni. A kiállítás és a művészcsoport ismertetésére így durván két kiindulópont kínálkozik: az egyik a mikrotörténetírás, a másik pedig a vizuáliskultúra-kutatás. Önállóan egyik sem mentes a buktatóktól, viszont a kettő kiválóan kombinálható. Ez praktikusan annyit jelent, hogy egyrészt követni fogom Gróf és Naudy „meséjét”, avagy a birodalom, az állam és az építészet összefüggései között kalandozó kiállítás szerkezetét, másrészt viszont kénytelen leszek kiemelni abból néhány képtörténetileg is izgalmas és tanulságos elemet, mert időm és memóriám véges.