Neave Brown építészete

Szöveg: Winkler Márk

Utóirat 100 esszépályázat – Építészetelmélet kategória, 1. díj
(Jelige: Kartimor)

1981-et írunk. Két jó barát sétál a Rowley Way-en, az északlondoni Camdenben. Mindketten építészek. Azért érkeztek, hogy vessenek egy pillantást a kevesebb, mint három éve épült Alexandra Road Estate-re. Az egyikük James Stirling, a másik pedig Neave Brown, a telep megálmodója és tervezője.
Ahogy a vasbeton függőkertek hófehér és végeláthatatlan sorai között haladnak és Brown izgatottan ecseteli, hogy milyen projektekkel szeretne majd a jövőben foglalkozni, társa hirtelen feléje fordul: „Ugye tudod, hogy építészként soha többet nem fogsz tudni dolgozni ebben az országban?”
Ma már tudjuk, hogy igaza volt. Kettejük barátsága egy életre megmaradt, de míg Stirlingből Anglia nagy hatású, későbbi Pritzker-díjas építésze lett, Neave Brown többé nem tervezhetett a hazájában. Azon kívül is csak Hollandiában és Olaszországban épült meg egy-egy projektje. Azonban soha nem volt tétlen.
Egyetemeken tanított, kiállításokat tervezett a Tate-nek és a Hayward Gallery-nek. 2002-ben, 73 évesen úgy döntött, hogy végleg felhagy szakmájával és beiratkozott a City and Guilds of London School of Art alapképzésére. Visszament tanulni, hogy festő lehessen és hátralévő éveiben azzal foglalkozhasson, ami helyett tizennyolc évesen az építészetet választotta. 2017-ben, mindössze három hónappal a halála előtt – sokak, de leginkább a saját meglepetésére – ő kapta az építész szakma egyik legrangosabb elismerését, a Brit Építészek Királyi Intézetének (RI BA) Arany Medálját. Brown ekkor már több mint 15 éve egyáltalán nem foglalkozott építészettel, úgy hitte, hogy munkáit rég elfeledte az utókor.