Konstrukció és design
Romvári Péter építésszel, a Heatherwick Stúdió munkatársával Botzheim Bálint beszélget

Kétszintes katamarán sétahajó terve

Egyetemi évei alatt Franciaországban és Uruguayban is tanult pár szemesztert. Diploma után Kas Oosterhuis Rotterdamba hívta, ahol holland kollégákkal fél évig a budapesti CET tervein dolgozott. Hazatérve Kis Péter Műterméhez csatlakozott, az állatkerti Nagyszikla tervezésében vett részt. Két év magyarországi munka után Londonban próbált szerencsét, ahol végül a Heatherwick Stúdióban találta meg a helyét.






– Tavaly önállóan is pályáztál: mesélj ezekről a projektekről. – Régóta érdekelnek azok az utak, amelyeket a digitális technika nyitott meg az építészeknek az elmúlt pár évben. Olyan eszközök kerültek elérhető közelségbe, amelyek megszüntetik például annak szükségességét, hogy ismétlődő elemekből építkezzünk. A pályázatok, amelyeken indultam tavaly, ennek a lehetőségeit kutatják. Leginkább az érdekelt, hogyan lehet megépíteni, a valóságba ültetni ezeket a  tervezési elveket. Vagyis nem csak egy tervezési eszközt kutattam, hanem kerestem a lehetőségét, hogy a folyamatot a gyártással közvetlenül összekapcsoljam. Az anyagi és időkorlátok miatt ezért az építészeti léptéket kisebbre cseréltem, és beadtam a jelentkezésemet a Moholy-Nagy formatervezési ösztöndíjra egy polcötlettel (bővebben lásd MÉ 2011/2). Az alapvető cél a tervezés demokratizálása volt egy új tervezési folyamat bevezetésével. Egy honlapon bárki  megtervezheti a saját polcát egy algoritmuson alapuló egyszerű rajzprogrammal, az alkotóelemek vágómintái  automatikusan betöltődnek a lézeres CNC vágó memóriájába és a kész darabokat kipostázva egy 3 dimenziós puzzle-ként mindenki otthon összerakhatja. Az ötletet továbbfejlesztettem egy nemzetközi ’design+fabrication’ pályázatra, itt második helyezést értem el bútor kategóriában. Egy másik – lazán ehhez az ötlethez kapcsolható – projekttel szintén második helyezést értem el egy ’digital fabrication’ pályázaton: egy térbeli szerkezet tervét adtam be, amely cellaszerű sejtekből építkezik. Ennek az az érdekessége, hogy már teljesen megszűnnek a vízszintes és függőleges elemek, és szintén minden eleme egyedi. A cél persze nem az, hogy az algoritmus kidob valamit, és az jó. Sokan, akik ilyesmivel foglalkoznak, egyfajta menedékként használják az algoritmust. Ha valaki kritizálja a munkájukat, akkor  többnyire az a válasz, hogy nem lehet megváltoztatni, mert ezt dobta ki a gép, ez van. Én mindig igyekszem keresni a lehetőségét, milyen pontokon lehet beavatkozni a folyamatokba, hogyan lehet hatni a végeredményre. De talán a legfontosabb, hogy az adott vízióhoz megfelelő tervezési eszközt válasszunk, és ne fordítva. Ezeken a pályázatokon dolgozva tanultam meg néhány program kezelését, s ezt fokozatosan próbáltam beültetni az irodában a napi munkába. A Heatherwick Studióban minden projekt különleges, a megszokottnál nagyobb szerepe van az innovációnak. Itt nem csak épületekre gondolok, hanem például mechanikus szerkezetekre – lásd felgördülő híd. A Stúdióban dolgozva először van rá alkalmam, hogy a szabadidőmben vitt projektek fejlesztése közben felszedett tudást teljes munkaidőbenalkalmazzam. A legjobb talán, hogy ezek a projektek hamarosan meg is valósulnak, szorosan együttműködünk gyártókkal, kivitelezőkkel, és együtt dolgozunk a projekthez illeszkedő gyártási, építési módszertanon. Nem csak egy látványtervet küldünk, hogy építsék meg, ahogy tudják, hanem a megvalósulás minden folyamatába igyekszünk segítséget nyújtani.