Az Új Nemzeti Galéria és a Régi Múzeum

Szöveg: Hannes Böhringer
Fordította: Tillmann J. A.

Amikor a régi görög költők történet mondásába kezdtek, a múzsákat szólították: „Férfiúról szólj nékem, múzsa…” „Haragot, istennő, zengd…” – kezdi Homérosz énekeit. És már Hésziodosz is arról tudósít az istenek genealógiájának kezdetén, hogy múzsák tanították a szép énekmondásra, amikor Helikon hegyén juhait legeltette. Hésziodosz földműves és pásztor volt. A múzsák körtáncot járnak a Helikonon, írja. Az „isteni lányok (…) az isteni hangot ültették el bennem: hirdessem, mi leszen s volt.”A múzsák inspirálják az énekest és a költőt. Költészet és ének még egy volt.
A múzsák rokonságban állnak a nimfákkal, akik vizek, folyók és források közelében élnek. Inspirációként a múzsák a források, melyekből a költők merítenek. És a kariatidákhoz hasonlóan, akiket latinul gráciáknak neveznek, a múzsák egy hegyen táncolnak. Lendületesek és lendületessé tesznek. A nehézség, ínség és gond lehull róluk. Minden könnyűvé, finommá, kellemessé válik. A múzsák, írja Hésziodosz, feledtetik a szenvedést és véget vetnek a gondoknak, noha anyjuk Mnémoszüné, az Emlékezés.
Nézzük a vázlatot, amit Mies van der Rohe 1964-ben leskiccelt! Egy könyvben olvasom: egy hangversenyterem vázlata, egy másikban: az Új Nemzeti Galéria vázlata. Nem feltétlenül mondanak ellent egymásnak. Ugyanis Mies élete végén minden adandó alkalommal meg akarta építeni ezt a négyzet alapú acélból és üvegből álló pavilont, messze kinyúló lapos tetővel; először egyterű irodaháznak, a Bacardi számára Kubában – közbejött a fordulat Fidel Castróval –, aztán kis múzeumként a dél-németországi Schweinfurtban, és végül 50×50 méteres alapterületre nagyítva – a tető körülbelül 65×65 méteres – mint az Új Nemzeti Galéria a korabeli Nyugat-Berlinben. 1968-ban nyitották meg.