a kánonon túl

Szöveg: Gunther Zsolt

A történeti stílusok elmúltával a modern építészet lemondott a díszítés használatáról. A funkció előtérbe került, a változatos térlezárások – gondoljunk csak a boltozott terekre – és a díszítés gyakorlatilag eltűnt az építészek eszköztárából. A homogén felületek vajon elegendőnek bizonyultak-e az építészet lényegi mondanivalójának, a térnek megfogalmazására? Úgy tűnik, hogy nem, hiszen a történeti építészet két fő attribútuma – a dísz és a változatos térlezárás – a dogmák mentén folyamatosan helyet követelt magának az ún. második modern történetében. Ráadásul az elmúlt 50 évben több kísérlet is történt a díszítés rehabilitációjára. A posztmodern plakatív motívumai mutatták meg először az építészet és a dísz összetartozásának szükségességét. Nem véletlen, hogy a posztmodern mint neoavantgárd mozgalom – és egyben a didaktikus dísz – ma újból megjelenik az építészetben. Ez egyben instant társadalmunk lakmuszpapírjaként is működik: gyorsan kell valami látványosat, élvezhetőt produkálni.
A díszítés újragondolásának egyik kiindulópontja Gottfried Semper. Ő a klasszikusoknál is klasszikusabb volt a historizmus idején – látszólag. Sempert és előtte már néhány építészettel foglalkozó gondolkodót, mint például Marc-Antoine Laugier-t, az ősi izgatta. Vagyis az, hogy mi volt a stílusok előtt, ami a művészettörténészek számára gyakorlatilag értelmezhetetlen. Itt jutott el Semper az építészet négy ősi eleméhez: a tetőhöz, a falhoz, a podeszthez és a tűzhelyhez. A fal volt talán a legérdekesebb, mert elméletét innen fejtette tovább: az ún. Bekleidungstheorie vagyis az öltöztetés teóriája a sátor falának szövött szerkezetéig megy vissza. Az anyagszerűség és a dísz összekapcsolódik, az anyag – megjelenése és önmagából fakadó textúrája miatt – egy sokkal mélyebb tartalom kifejezését teszi lehetővé.
A kánonok törésvonalai adnak lehetőséget a díszítés újradefiniálására, egyúttal inspirációs forrásként szolgálhatnak mind formájukat, mind alkalmazásukat tekintve. Kibontásuk különösen műemléki környezetben szembeötlő, hiszen itt a régi és kortárs ornamensek párbeszédbe elegyednek egymással. A jelenkori dísz tovább gazdagítja a történeti tereket: használata a tér korba ágyazottsága és a jelen közötti kapcsolatot hivatott érzékeltetni.