A multifunkcionális tervezési gyakorlat alternatívája

Szöveg: Müllner Péter

A hatvanas évek elejére világossá vált, hogy a használók építészettel kapcsolatos igényei és a szakmagyakorlók mindennapi tevékenysége között óriásira nőtt a távolság. A szakadék csökkentésére, a funkcionalista tervezői gyakorlat alternatívájaként a kor építészei és építészetteoretikusai számos különböző megoldási javaslatot dolgoztak ki. A tanulmányban ezek közül azokat a tervezésmódszertani koncepciókat mutatom be, amelyek a használatot egy időben változó tevékenységként definiálják, illetve – a funkcionalizmus determinisztikus elvével szemben – a használat (használhatóság) hosszú távú fenntartásában látják a probléma kezelését.
A korszak építészetelméleti törekvéseiről átfogó képet nyújt a flexibilitás, a multivalencia és az alulhatározottság koncepciójának ismertetése, ezek a fogalmak továbbá megfelelő kontextust jelentenek a polivalens gyakorlat bemutatásához, amely a tanulmány elsődleges célkitűzése.
A funkcionalista építészeti elvek az épület minden részéhez egy előre meghatározott, specifikus használatot (funkciót) rendelnek. Az épületek ilyen elvek mentén történő „felépítése” nagyon merev rendszert eredményez, amelyben minden elemnek – legyen az helyiség vagy berendezési tárgy – kötött helye van. Ezáltal az épületek képtelenek a funkció megváltozására reagálni, nem tudnak alkalmazkodni a folyton módosuló használói igényekhez. Az építészeti diskurzusban ezen elvekre való reakcióként a 20. század közepén megjelenik – majd egyre hangsúlyosabb szerepre tesz szert – a flexibilitás.