Ekler Dezső somlói borászati épülete és egri kiállítása

Az alábbi összeállítás nem a folyóiratunkban megszokott formában mutat be egy új épületet és egy aktuális eseményt. Szeptember végén kiállítás nyílt az egri Kepes Központban Ekler Dezső építész tevékenységéről. És hamarosan elkészül az általa tervezett, több épületből álló komplexum a Somló-hegyen, amely a Szent Ilona Borászat és a Kreinbacher Pezsgőpincészet mezőgazdasági egységeit és látogatóközpontjait fogja össze. Ekler munkáinak retrospektív tárlata – amelynek egyik fókuszpontja éppen a borépítészet – egy egésznapos konferenciát is vonzott, melyen hazai építészek tartottak előadásokat az utóbbi évtizedben itthon is egyre nagyobb szerepet kapott témáról, bor és építészet kapcsolatáról.

Kreinbacher Pezsgőpincészet és Szent Ilona Borászat, Somló-hegy

Építész: Ekler Dezső
Szöveg: Götz Eszter
Fotók: Bujnovszky Tamás

Ekler Dezső Somló-hegyi borászati és pezsgőpincészeti komplexuma még nem teljesen kész, de fotói már bejárták az építészeti világsajtót. Az épületegyüttes részben folytatja azt az utat, amelyet Ekler korábbi borászatai nyitottak meg, elsősorban a mezőzombori Disznókő borászat (l.: MÉ 2005/2) finoman formált legyezője és föld alá rejtett traktorgarázsa: a hagyományos borászati épület felnagyítása, a technológia terep alá telepítése, táj és épület összeolvadása Disznókőn az egyik legszebb hazai borászatot eredményezte. A „szép bor” szakkifejezés a fenti jelzőt építészeti szövegkörnyezetben is helyénvalóvá teszi.
A Somló-hegyen ez a hagyományos tektonikát felülíró gondolat még erőteljesebb formát ölt, itt már mesterséges dombok ülnek egyes épületrészekre, zöldtető kúszik a betonszerkezet fölé, ugyanakkor a buborék alakzatokkal áttört betonfalak láthatóan lélegeznek, éppen mint az itt készülő pezsgő és bor. Folyamatos átjárás van a kint és a bent között, fény és levegő, látvány és hangulat tör lentről föl, és sugárzik fentről lefelé. A koncepcióban és az anyagban nagyítás és analógia egyszerre jelennek meg. Utóbbiról Aldo Rossi provokatívan, mint „az analógia gonosz szelleméről” beszél – természetesen pozitív tartalommal. Az „analógia szelleme” az olasz mester ars poétikájává vált, a mostani Iparművészeti Múzeum béli Maestri – az olasz design mesterei kiállításon Rossi tablójának jelmondata.
A nap, a föld, a kő, a talaj alakítja a nedűt. Ezek az erők jelennek meg a Somló-hegyi épületekben, sugárzó erővel, hol konzolosan kiemelkedve, mint a pezsgőérlelő kóstolójánál, hol robusztusan lefelé nézve, mint a borászat pinceháza esetében. A panorámát egyszer a környező szőlőhegy látványa kínálja, másszor a többi épület. Ház és táj együtt alakítja a környezetet, hatalmas erők munkálnak mindkettőben. Ekler látvánnyá formálja a föld belsejében zajló folyamatokat. Odabent nyíltan megmutatja a technológiát, a szőlőből borrá érés folyamatát, de ezt is a tektonikus mozgások atmoszférájába ágyazza, körkörös útvonalra helyezi, mintha valami lefelé törő örvény szervezné a teret.
A komplexum – előképeiről sem megfeledkezve – egészen új irányt szab a borépítészetnek, de a borkészítésről, és általában a föld megműveléséről való gondolkodásnak is. Heroikus küzdelmet jelenít meg a szelíd tájban, az erők feltárásának csatáját, ami mégis rásimul a hegy formáira. Ember és föld viszonyában a 21. század tapasztalatát jeleníti meg, szakítva a borkészítés bukolikus, idilli képével.

Építész: Ekler Dezső, Ekler Építész Kft.
Építész munkatársak: Koncz Árpád, Berta Gyöngyi, Győri Balázs, Gatter János, Katona Veronika, Kiss Dalma, Berki Bálint
Statika: E&H Kft.
Épületgépészet: PHQ Kft.
Elektromos tervezés: Libella Kft.
Belsőépítészet: Ekler Építész Kft., BIVA Kft.
Környezettervezés: Bojza Bt.
Kivitelező: Pannon Épszer Kft.
Építtető: Kreinbacher Pezsgőpincészet Kft., Szent Ilona Borászat Kft.

Építészeten innen és túl
Ekler Dezső kiállítása az egri Kepes Intézetben, 09. 21. – 12. 31.

Szöveg: Zöldi Anna

Ekler Dezső precízen, világosan és ugyanakkor élvezhetően fogalmaz. Nem utolsó sorban érdekesen. Jó előadó – akár szóban, akár írásban és akár épületben fogalmazza meg a gondolatait. Az építészet misztériumát közvetíti, ideológiai erőlködés nélkül.
Életmű kiállításának címe beszédes: Építészeten innen és túl – azaz az épület, mint vizuális esztétikai mérce alapján megítélhető tárgy képzetétől eltávolodva, az építészeti alkotás lényegét kutatja munkáival. Az alkotás eredménye persze egy tárgy, amely ugyan összetett módon közvetít üzenet, ám a látvány mindenképpen alapvető összetevője a hatásmechanizmusának. Magyarán megfogalmazva: az épület-tárgynak szépnek is kell lennie – bármit is értsünk szépség alatt. Az építészet viszont se nem szép, se nem csúnya, csupán elgondolkodtató – lévén maga is egy gondolat, ideális esetben univerzális elképzelés tárgyiasult formája. Lehet megnyugtató vagy felkavaró, rezonálhat a korszellemre vagy éppen ellenpontozhatja azt, mindenképpen a civilizáció reflektál általa önnön belső változásaira – egyszóval az építészet tárgyiasult filozófia.
Ez persze komoly csapda – látvány híján, vagy a látvány rovására megfogalmazott filozófia üressé és érdektelenné vélik, klisék, trendek unalmas ismételgetésévé torzul, elméletben és gyakorlatban egyaránt. Érdemes felfigyelni az építészetkritika lassú, de biztos haldoklására, illetve kiüresedő szakzsargonjára, ami nem kizárólag a kritikusoknak róható fel. Ami nem mond semmit, arról nehéz bármit is mondani.
Ekler bevallottan hisz a teória elsődlegességében és az archetípusok erejében, miközben munkáiban mindez egyértelműen a látvány erejébe torkollik – ha épületet, ha szöveget, ha tárgyat tervez. Éppen ezért szerencsés az építészek esetében egyáltalán nem szokásos életmű-kiállítások sorát az ő pályájának bemutatásával nyitni. Sorról beszélni persze egyelőre hiú ábránd, vágy, óhaj – az építészeti kiállítás műfaja amúgy is mostohagyerek, és nem csak a megfelelő befogadó intézmény hiánya miatt. Térbeli konstrukciók érzékletes bemutatása két dimenzióban nem könnyű feladat, ha a cél nem fotókiállítás létrehozása, hanem építészeti élmény-átadás, akkor értelemszerűen szükség van a harmadik dimenzióra is.
Az egri Ekler-kiállítás mindezen akadályokat elegánsan leküzdi. A belépőt impozáns méretű, kiállítási funkcióval is bíró épületmodell, a legutóbbi munka, a Somló-hegyi borászat ikonikus épülete fogadja. Az installáció egyértelmű esszenciáját adja a kurátor, Széplaky Gerda és az alkotó közös koncepciójának, miszerint az építészeti produktum nem más, mint a kollektív tudatban vagy tudattalanban élő archetípusok „nagyítása”. A modell léptékéhez nagyított építészeti tervrajzok közé szorított épület-szelet élményszerűen érzékelteti, ugyanakkor értelmezni is engedi a gondolkodási folyamat aktuális stádiumát: az alkotó és vele együtt a 21. század emberének térben megfogalmazott világmodelljét. Fájdalmas feszültség, élesen előtörő, a föld fogságából szabadulni nem tudó dinamizmus – a nyugati civilizáció útkeresésének metaforája. A kiállítás tematikus felépítése ezt a metaforát bontja ki és teszi átélhetővé. A bőségesen rendelkezésre álló, a képi anyagot gazdagító szöveges interjúk nélkül is világos a gondolati ív, amely nem csak személyes világkép – szépen leképezi azt a változást, amely az építészeti gondolkodásban a térhez és formához való viszonyt illetően végbement, nem csak Magyarországon, hanem nemzetközi viszonylatban is. Ekler építészete pontos tükre annak, ahogy egy építész anyaggá formálja azokat az elképzeléseket, amelyek az elmúlt évtizedekben Európa értelmiségét foglalkoztatták. Ami látszólag hiányzik belőle: a ma divatos társadalmi érzékenység, ennyiben valóban nem korszerű, inkább időtlen tartalmakat feszeget. A kiállítás tanúsága szerint Ekler számára az építészet a filozófiai tartalmak anyagi metaforája, az anyag és tér formálásának művészetében rejlő metaforák lehetősége izgatja, ezért nem bíbelődik aktuális szociális kérdésekkel. Az eredmény látszólag az egymást követő divatos stílusok értő kezű alkalmazása – ám ez csak a látszat. Főleg, ha nem tévesztjük szem elől, hogy végső soron a divat is a korszellemre rezonál, minden egyéb médiumnál gyorsabban. A stílusok sokfélesége első pillanatban valóban zavarba ejtő lehet, főképp a vezérelt ideológiákhoz szokott kelet-európai szem számára. Eklernél azonban a gondolatiság – ami sosem jelent ideologizálást – mindig fajsúlyossá teszi a stílusbeli megnyilvánulásokat. Vannak persze a házak közt jobbak és rosszabbak – de mindegyikre igaz: egy kreatív, gondolkodó ember rezonál a korra, amiben épp él, a helyre, ahova épp tervez (nagyon érdekes például e szempontból a kevéssé ismert dunaújvárosi üzletháza, a szocmodern tégla-átirata) vagy a funkcióból eredő asszociációkra (perbáli iskola). Ekler házai kezdettől fogva land-art munkák is egyben, mélyen kötődnek a természethez, a „stílusok” látszólagos változása csak az aktuális gondolati tartalom változásának következménye. A direkt formai asszociációkat kereső korai organikustól a széttöredezett, elvont geometriáig, illetve a geometrikus formákká stilizált szimbolizmusig eljutó épületsorozatot bemutató életmű a laikus számára is jól megmagyarázza, hogyan változott az elmúlt évtizedekben, a káoszban stabilitást kereső ember viszonya a világhoz. A legutóbbi munka, egy – még csak terv szintjén létező – borászat egy óriási, háromszögekből szerkesztett zöld hernyó, amely befalja és elnyeli a szőlőt – egyszerre a kortárs trendeket idéző épület, és kifejező szimbóluma a szőlőművelés szakralizált, de valójában jól jövedelmező üzletággá fejlődött kultúrájának.
Az egri kiállítás a honnan hová kérdésére ad választ az építészet nyelvén, és egyben biztató útjelző az építészeti kommunikáció ritkás erdejében.