John Pawson: Minimum

Előszó a kötethez

Miasszonyunk apátság, Nový Dvůr, Csehország, 2004. Fotó: Jens Weber

Miasszonyunk apátság, Nový Dvůr, Csehország, 2004. Fotó: Jens Weber

John Pawson a felgyorsuló változások között az egyik lehetséges gondolkodásmód legkarakteresebb képviselője. 2012/2. lapszámunkban bemutattuk a Münchenben rendezett oeuvre-kiállítását. A kortárs magyar építészeti színtéren a pannonhalmi bazilika társtervezőjeként (2012/3) van jelen, amely a hazai építészeti közéletben élénk párbeszédet generált. Az alább olvasható szöveg az 1996-ban megjelent, magyarra eddig nem fordított elméleti kötetének előszava, életművének ars poeticája – a szerk.

Ez a könyv arra tesz kísérletet, hogy az építészet és a képzőművészet területén fogalmazzon meg gondolatokat az egyszerűség fogalmából kiindulva. Ezen túlmenően azonban az egyszerűség fogalmával egy életformára is utalunk, és úgy tekintünk rá, mint a mindennapi rítusok és a legelemibb létszükségletek megfogalmazásának és megragadásának eszközére. Kísérletet teszünk rá, hogy megvizsgáljuk a „minimum” eszméjének teherbírását, az egyszerűségre törekvéslehetőségeit, mind intellektuális értelemben, mind pedig a tekintetben, hogy mit jelenthet ez az alkotói munka szempontjából.
A minimum eszméjét a következő módon definiálhatjuk: olyan tökéletesség, amit az ember kezének csinálmánya akkor ér el, amikor az már kivonás és további redukció révén sem válhat tökéletesebbé. Ezt a minőséget egy tárgy akkor éri el, amikor minden eleme, minden részlete és minden csomópontja össze van sűrítve, le van redukálva önnön esszenciájára. Amikor már minden lényegtelen részt elvettek belőle.
Könyvemben a hangsúly a vizuális kultúrán van. Az egyszerűség sokféle formában visszatérő eszméjét azonban sokféle kultúra a magáénak tudhatja – minden esetben közös, hogy az egyszerűség olyan életforma iránti igényről tanúskodik, amely meg kíván szabadulni a felesleges javak holtsúlyától. A zen japán felfogásától Thoreau egyszerűség utáni vágyáig a minimalizált élet mindig is egyfajta szabadságérzetet kínált, esélyt arra, hogy megérinthessük a létezés magját – szemben azzal, amikor hagyjuk magunkat elszórakoztatni a triviális hétköznapiságtól. A valódi egyszerűség mindig is túlmutatott a puszta esztétikai dimenzión: úgy tekinthetjük, mint valamiféle öröklött, belső minőség visszfényét, vagy mint a harmónia, az értelem és az igazság természetébe betekinteni kívánó filozófiai és irodalmi törekvést. Az egyszerűség moralitással jár együtt, magába foglalja az önzetlenséget és az átszellemültséget. Az egyszerűség kultusza mellett szinte minden vallásos és spirituális szekta szót emel, a kvékerektől a buddhistákig, és metafizikai meggyőződéseik különbözőségei ellenére egyaránt olyan erényként gondolnak rá, amely képes megtisztítani a lelket. és amely a belső békesség állapotának elérését kínálja.