A közösségi szolgáltatást nyújtó design-build stúdiók szerepe az oktatásban

Szöveg: Tánczos Tibor

Architectural Associate: Big Shed, London, 2012

Design-build stúdió – Új utak az építészképzésben címmel került sor az elmúlt év végén Berlinben arra a szimpóziumra,1 amely az építészoktatás nemzetközi trendjének egyik erősödő szegmensét teszi kitapinthatóvá. A rendezvény aktualitása ugyanis annak köszönhető, hogy az utóbbi években világszerte megnőtt az egyetemek építészeti karain működő olyan műtermek száma, melyekben a hallgatók tanulmányuk szerves részeként különböző társadalmi csoportok számára valós projekteken dolgoznak a koncepcióalkotástól a kivitelezésig.
Vajon mi áll a tendencia hátterében? Jogosan beszélhetünk-e új utakról az építészképzésben működő desig-build programok kapcsán, s vajon tényleg komolyan kell-e vennünk manapság ezt az oktatási stratégiát? Hogy közelebb jussunk ezen kérdések megválaszolásához, a közösségi szolgáltatást nyújtó egyetemi design-build kezdeményezések történeti és elméleti hátterének rövid áttekintése után többek között a berlini szimpózium személyes tapasztalatait is felhasználva próbálom meg azonosítani a kortárs design-build törekvések fő irányait és jellegzetességeit. Vizsgálatom során a társadalmilag elkötelezett, valós építési tapasztalatot nyújtó oktatási modellek időszerűségének kérdése áll az érdeklődésem fókuszában.

A design-build stúdiók vázlatos történeti és elméleti háttere

Bár a design-build stúdió mai értelemben használt kifejezése az Egyesült Államokból származik, s csak körülbelül negyven éves múltra tekint vissza, a tényleges építési tapasztalatot is nyújtó egyetemi programok aligha tekinthetők „új utaknak” az épített környezettel foglalkozó szakemberek oktatása területén. A gyakorlatorientált tanulás építészeti képzésben elfoglalt történeti jelentőségét jól illusztrálja, hogy számos pedagógiai tárgyú tanulmány a valós élethelyzetre hangsúlyt helyező projekt alapú pedagógia kiindulópontjaként egyes 18. században működő építészeti akadémiák tevékenységét jelöli meg.2 A valós szituáció fontosságát hangsúlyozó pedagógiai megközelítés a 19. század közepétől német közvetítéssel jelent meg az észak-amerikai építészeti és műszaki főiskolákon, majd a 20. század első felében az USA nagy hatású pragmatista gondolkodóinak köszönhetően kapott nagyobb figyelmet, s hatott vissza Európára is.