A 14. Velencei Építészeti Biennále magyar pavilonja

Terv: Jakab Csaba, Márton László Attila

A 2014. évi Velencei Építészeti Biennálé magyar pavilonjának nyertes terve, Jakab Csaba és Márton László Attila pályaműve alulról szerveződő, az építést egyszerre személyes és társadalmi üggyé emelő építészkalákákat mutat be, a kezdetektől napjainkig. Maga a magyar pavilon is egy ilyen közösségi építészeti tett színhelye lesz Velencében – a szerk.

„A jelent a változatos koncepciók mentén formálódó építő-kalákák jellemzik szerte a Kárpát-medencében. A korábbi, elméleti síkon folyó építés – alapfogalmak értelmezése – mára kézzel fogható, funkcionáló, a tájba illesztett építményekben ölt testet. Ezek az építések már nem csupán a tájépítészek, építészek intellektuális kalandjai, hanem – legtöbb esetben – történetek, a különböző helyekről jövő, különböző indíttatástól vezérelt emberek közös alkotásai.
Változatos, de jól megragadható formái alakultak ki ezeknek az építéseknek. Fontos jellemzőjük, többnyire közös vonásuk az emberformáló és közösségépítő erejük. Az eseményeknek bemutatásra is érdemes folyama van: az alapanyag előkészítésétől az alkotáson át a kész mű átadásáig, amelyhez számos esemény, főzés, táncmulatság stb. kapcsolódik. (…)
A velencei pavilonban (…) a kiállítás ideje alatt építő-kalákák folynak. A középső térrészben az aktuális építő-kalákák zajlanak, illetve annak dokumentumai is megtekinthetők.
A bejárati tengelyben, az átriumban lévő ajtó köré – a Kapu értelmezése mellett, kiemelve a kint-bent fogalmát is – három projekt készül. Ezek a kapuk – időarányosan elosztva – a kiállítás ideje alatt, egymás után épülnének fel, majd kerülnek felavatásra. Az építési folyamat szerves része, kiemelt eleme a tematikának. A látogatók részt vehetnek az éppen folyó (meghirdetett!) munkákban, illetve végigkövethetik a helyszínen (érdemes lesz később is visszatérni) és az ustream.tv-n keresztül a további helyszíneken éppen folyamatukban lévő (vagy már befejezett) építéseket is. (…)
A 20. század utolsó évtizedeiben – a világ ifjúsági mozgalmaival párhuzamosan, a magyar nomád-nemzedékhez is kapcsolódóan – a Kárpát-medencében is a fiatalok érdeklődése a természethez, az ősihez, így az építéshez való viszonyok újragondolására indított embereket. Ez az érdeklődés (is) eredményezte az első, az intézményes építészeti oktatásban részt vevő fiatalok építész táborokban való összejöveteleit. (…) Napjainkra a magyarországi intézményes építészképzés szerves részévé váltak a nyári szakmai gyakorlatként – rendkívül változatos formákban és koncepciók mentén – megszervezett építési akciók, illetve különböző építési-kalákák. Az építészek képzésének ezt a módját – eddigi tudásunk szerint – ebben a formában sehol a világon nem tapasztaljuk. Elszórtan, specifikusan elő-előfordulnak más országokban is hasonló workshopok, de a magyarországihoz fogható erővel és intenzitással sehol nem találkoztunk.(…)”
(Részletek a pályaműből)