Műemlékvédelem az identitáspolitika szolgálatában a 19. század végén Magyarországon

Szöveg: Rozmann Viktor , Zuh Deodáth

A tanulmány arra a kérdésre keresi a választ, hogyan illeszkedtek a műemléki elvek a nemzeti identitástudat megerősítésérére irányuló törekvésekhez a 19. század utolsó harmadában Magyarországon, továbbá ennek kapcsán vizsgálja a (neo)gótika jelentéstartalmát Henszlmann Imre művészetelméletében. Az előadás egyben esettanulmány egy tágabb módszertani probléma tárgyalásához: minek köszönhető, hogy bizonyos esetekben a nemzeti stílustörekvések képesek egyfajta konszenzust teremteni a vitatkozó felek között, más esetekben viszont (és magyar példa erre enged következtetni) ezek a viták tartósan a konszenzuális látásmódon kívül maradnak?
Az alábbi szövegben öt olyan szempontot foglalunk össze, amelyek fontosak lehetnek ahhoz, hogy megértsük a nemzeti stílusok 19. század végi keresésének megélénkülését. A másodikban ennek esettanulmányaként Henszlmann Imre 19. század végi tevékenységét elemezzük annak érdekében, hogy a nemzeti stílustörekvések problémás elemeire rávilágítsunk. A műemlékvédelem úgy szolgálta egyfajta, formájában a mai értelemben vett, nemzetközileg is értelmezhető, de tartalmában nemzeti identitáspolitika érdekeit, hogy közben mégsem tudott elvonatkoztatni a teljes folyamat konkrét tudományos alapjaitól.