• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • In memoriam Majoros Gábor (1947-2019)

    Szöveg: Hegyi Dezső

    2019. június 18-án elhunyt Majoros Gábor, a magyarországi nagyfesztávú ponyvaszerkezetek kiemelkedő tervezője és megvalósítója. 1947-ben született a németországi Ratingenben. A középiskolát Dombóváron végezte, 1966-ban vették fel a BME Építészmérnöki Karára, ahol Pelikán József professzor mellett, a Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszékén megismerkedett a héjszerkezetek erőjátékával, és érdeklődése a ponyvaszerkezetek irányába fordult. A diploma megszerzése után a Győritervnél kezdett el dolgozni. A Győriterv és a Graboplast gyár vezetősége egyaránt támogatta, hogy a fiatal Majoros és kortársa, Óvári Tibor statikus az akkor még itthon ismeretlen, nagyfesztávú, feszített ponyvaszerkezetek tervezésével és megvalósításával foglalkozzanak. Első épületük, az AFIT autószerelő csarnoka 1974-ben épült fel. Ezt számos ragasztott faívre feszített és árbócokkal gyámolított feszített szerkezet követte. Majoros Gábor úttörő munkájának elismeréseként 1984-ben Ybl-díjat kapott. A ponyvaszerkezetek, noha elsősorban szerkezettervezésben jelentenek kihívásokat, szorosan összeforrnak a formatervezéssel és – amit akkoriban nálunk még kevésbé hangsúlyoztak –, a környezettudatossággal is. Ezt a komplexitást díjazta az elismerés. Az állami támogatások eredményeként kifejlődött hazai ponyvaépítészet lehetővé tette, hogy nemzetközi szinten is felfigyeljenek Majoros Gábor munkásságára.
    A kilencvenes évek vége óta folyamatosan tervezett és épített Dubaiba, Oroszországba, az Egyesült Államokba, Egyiptomba és Szaúd-Arábiába. A közel-keleti munkák közül a legjelentősebb az 1999-ben tervezett, a hurghadai (Egyiptom) repülőtér bővítésére létrehozott hatalmas sátorszerkezet volt, mely onnantól végigkísérte Majoros Gábor életét. Élete befejező szakaszát Egyiptomban töltötte, mielőtt teljesen elhatalmasodott a betegsége.
    Az oktatásban is mindig szívesen közreműködött: voltak közös programjai az Iparművészeti Főiskolával, rendszeresen tartott előadásokat a BME-n, a 2000-es években pedig főállású oktató lett a PTE Pollack Mihály Főiskolai Karán. Igazi reneszánsz ember volt: aktívan zenélt, érzékeny volt a képzőművészetek iránt, megtanult repülni, sikeresen részt vett építészeti pályázatokon, kiváló érzéke volt a tartószerkezeti konstrukciók iránt, programokat írt a számítástechnika hőskorában. A szerkezeteit nem csak megtervezte, de meg is építette. Halála nagy veszteség a hazai építészet és mérnöki szakma történetében, egy nagy mérnökgeneráció egyik utolsó képviselőjétől kell búcsúznunk. Egyben késői figyelmeztetés is a szakmának, hogy a kiveszőben lévő innovációt, a kísérletező kedvet élesszük újra ezekkel az anyagtakarékos, környezetbarát szerkezetekkel – ezzel is ápolva Majoros Gábor építészeti örökségét.