• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Az ég kertje

    Erdei kápolna, Pannonhalma, Szent Imre-hegy

    Építészek: MOME Építészeti Intézet
    Szöveg: Zsoldos Anna
    Fotók: Bujnovszky Tamás

    A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem 2017/18-as tavaszi szemeszterében Körösvölgyi Zoltán által tartott Kortárs szakrális művészet című elméleti kurzus eredményeképpen nem hallgatói esszék, hanem a szakralitás kérdésével foglalkozó művészeti alkotások születtek. A kurzus egyik külsős, teológiát hallgató diákja az utolsó órán felajánlotta, hogy tartana egy misét a csoportnak, csupán az erre alkalmas helyszín hiányzott. Erre válaszként egy építészhallgató felvetette: építsenek közösen egy kápolnát. Így kezdődött a pannonhalmi Szent Imre-hegyen álló kápolna története.
    A következő lépés a helyszín megtalálása volt, mely a Pannonhalmi Önkormányzat felajánlásával történt, így a csoport a Szent Imre-hegy egyik tisztása mellett döntött. Az építkezéshez szükséges anyag is rendelkezésre állt, mivel az órán részt vevő építészhallgatók 2017-ben tagjai voltak a Hello Wood Építész Mustra győztes építészcsoportjának, így 500 000 forint értékű faanyagot nyertek. A tervezés a kurzus vége után átcsúszott a nyárba, jó pár hónappal így is megelőzve az építkezést. Több tervváltozat is készült, de mindegyik a terület valós adottságaihoz képest módosult, a végső fázis a helyszínen forrott ki.
    A tisztás természetes módon elliptikus formát képez, ehhez idomulva elliptikus, szoborszerű építményben gondolkodtak. A diákoknak a helyi erdész mesélte, hogy ezen a sávon próbálkozásai ellenére sem telepedett meg fa. A tisztás domborodó talaja még inkább megkívánta a hajlított formát. A tervezők Tillmann József Távkertek – A Nyugalom tengerén túl című könyvében leírt, égi kertekről szóló gondolata alapján egy „égi kerítést” akartak létrehozni azáltal, hogy a terület elhatárolása vizuálisan megjelenik, szent és profán különválik, de a földön mégsem okoz fizikai akadályt. Az építmény így kapott vaslábazatot – és ezáltal a lebegés érzetét. A területről csupán az égboltra nyílik kilátás. A Pannonhalmi Önkormányzat mindössze annyit kért, hogy a millennium kapcsán a tisztás fölötti dombon emelt Szent Imre emlékművet kapcsolják össze az épülő kápolnával.

    Építész tervezők: Domokos Kázmér, Kaderják Eszter, Kéry Dorottya, Pongrácz Anna, Sebestyén Noémi Éva
    Mozaik: Kelemen Bíborka
    Konzulensek: Bene Tamás, Körösvölgyi Zoltán, Vass-Eysen Áron
    Projektkoordinátor: Sebestyén Noémi Éva
    Építők: Barna Gergely Péter, Benczúr Benedek, Bene Márton, Bene Tamás, Bessenyey Bertalan, Domokos Kázmér, Dresch Anna, Dzsákomó Béla, Farkas Sára, Heim Lehel, Horváth Patrik, Illés Andor Erazmus, Kaderják Eszter, Kelemen Bíborka , Kéry Dorottya, Király Csenge, Kiss Barnabás, Kopacz Hanna, Körösvölgyi Zoltán, Krusinszky Kitti, Kubinyi Aliz, Kubinyi Hanna, László Ágnes, Losonczi Márton, Lukovszki Bálint, Nagy Zoltán, Novák Máté Lénárd, Pintér Sára, Pongrácz Anna, Sebestyén Noémi Éva, Solymos Roland, Soóki–Tóth Anna, Suba–Faluvégi Szilárd, Suriny Balázs, Szabolcs Kíra, Szaksz Blanka, Tóth Fábián Patrik, Tudisco Júlia, Turi András, Vass–Eysen Áron
    Támogatók: Hello Wood, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Pannonhalma Város Önkormányzata