Idén ősszel megválasztották a Magyar Művészeti Akadémia új levelező tagjait, köztük Zsigmond László Ybl Miklós-díjas építészt, Magyarország Érdemes Művészét is. 

Zsigmond László figyelemre méltó szakmai életutat tudhat a háta mögött. Jelentős hatással volt rá többek között Makovecz Imre és Csete György személyisége és munkássága. Veresegyház, Rácalmás és Mátészalka főépítészeként a települések fejlődését segítette és segíti jelenleg is. Az építészt a kezdetekről és a jelenről is kérdeztük.

Mikor és hogyan alakult ki az építészet iránti szenvedélye?

Gimnazistaként az embernek döntenie kell arról, hogy milyen irányt vesz az élete, hogy hol folytatja a tanulmányait. Nekem inkább a kizárások voltak a feltételek. Azt tudtam, hogy mi az, amit biztos nem szeretnék csinálni, így körvonalazódott később bennem, hogy az építészet felé fogom venni az irányt.

Egy kedves barátom, aki akkor a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán tanult, hozott nekem egy kiadványt, ami az egyetemet mutatta be. A kötetben az Építészmérnöki Karról is volt egy leírás, melyben szerepelt egy mondat – ez utóbbi kifejezetten felkeltette az érdeklődésemet.  Azt írták benne, hogy az építésznek mindenhez értenie kell, mert ha tervez valamit, ismernie szükséges minden apró részletet. Így indult hát az építészet iránti érdeklődésem.

Később, másodéves egyetemista koromban találkoztam két építőművésszel – Csete Györggyel és Makovecz Imrével –, akik meghatározó személyiségükkel és az építészethez való hozzáállásukkal nagy hatást gyakoroltak rám.

Csete Györgynek egyetemi hallgatóként a társaimmal a halászteleki Árpádházi Szent Erzsébet-templom befejezésében segítettem. Csiszoltunk, festettünk, és amikor kicsit megpihentünk, akkor Gyurka fantasztikus dolgokat mesélt, melyekből épülhettünk. 

Makovecz Imre munkásságával egy kiállításmegnyitón ismerkedtem meg. A tárlat a Napló című tanulmánykötetét mutatta be, ami a népművészeti jelek kutatásával foglalkozik. Az itt tapasztaltak még izgalmasabbá tették az építészeti szakmát számomra.

1981-ben kezdődtek a visegrádi táborok, melyeken húsz-harminc lelkes fiatal építészhallgatóval és építésszel karöltve örömmel vettem részt. Itt ismertem meg igazán Makovecz Imrét. Később a vezetésével és a fent említett társaim egy részével megalapítottuk a MAKONA Kisszövetkezet.

Veresegyház Mézesvölgyi Iskola, fotó: Bujnovszky Tamás

Mit jelent Önnek az Ybl Miklós-díj és a Magyarország Érdemes Művésze kitüntetés?

Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy ezekben a díjakban részesítettek. Úgy gondolom, hogy mindkét elismerés egy tükör ahhoz, hogy vajon jól végzi-e az ember a dolgát, és ez felelősséggel is jár. Természetesen nem a díjak miatt dolgozom, de örömmel tölt el, hogy a szakmai életutam példaként szolgálhat mások számára. Mindig is a közösséggel való együttműködés motivált a legjobban. Úgy gondolom, hogy egy építész csakis úgy érhet el jó eredményt, ha meghallgatja a többiek véleményét és nagy hangsúlyt fektet az együttműködésre.

Mit jelent az Ön számára a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) levelező tagsága, és milyen tervekkel lép be ebbe a közösségbe?

Ez egy következő megtisztelő felkérés, hogy az MMA tagjai javasoltak a levelező tagságra. A terveim ugyanazok, amik korábban, vagyis folytatni szeretném az eddigi szolgálatokat. Itt elsősorban a főépítészségre – Veresegyház, Rácalmás, Mátészalka – és az általam vállalt építészeti munkákra gondolok.

Rácalmás, Jankovich Miklós Általános Iskola. Fotó: Dénes György

Hogyan tartja fenn kreativitását és szakmai fejlődését a folyamatosan változó építészeti világban?

Mindig minden változik, tehát az építésznek is alkalmazkodnia kell ehhez. Rutinból szerintem semmit sem érdemes csinálni. Nem célszerű a divatot sem követni, mert egy épület élete sokkal tartósabb egy-egy divatirányzaténál. A legfontosabb azonban az, hogy fizikailag és lelkileg is jó alapokra építsünk egy épületet, mert akkor az nem fog hamar elavulni. 

Azzal érdemes foglalkozni, amivel értéket teremtünk!

Lizik-Varga Katalin/MMA