• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Hétköznapi parametricizmus

    Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest

    Építészet: RMG Atelier, bim.Group
    Szöveg: Botzheim Bálint
    Fotók: Palkó György

    Csepel központjától nem messze, a lakótelepek ölelésében áll a magyarországi parametrikus építészet újabb példája, a most megújult Jedlik Ányos Gimnázium. A szocreál örökségeként felvállalt régi épület és az újonnan elkészült bővítmény hivalkodás nélkül szervesül környezetével, a szó jó értelmében hétköznapian tölti be szerepét, miközben a kor legmagasabb szintű tervezési módszereit vonultatja fel a tervezés és a kivitelezés terén is.
    Több mint hat évnyi tervezési és kivitelezési folyamat eredményeként vehették birtokba a diákok a tanév elején a felújított régi és az új épületszárnyat. Az eredeti épületet 1952-ben emelték, a felújítás és bővítés már régóta érő gondolat volt, egyrészt az állapota, másrészt az egyre bővülő létszámhoz mérten szűk kapacitása miatt. Ha drónnal repülünk a régi-új épületegyüttes fölé, a „repülő iskola” elnevezés is eszünkbe juthat. Az új épületszárny parametrikus teteje a törzs, a szárnyak a belőle jobbra-balra kinyúló épületrészek, a farokszárny szerepét a régi épület geometrikus tömbje tölti be. Az új együttes légies megjelenésű. A régi részből fluid módon kifelé lebegő tető jelöli ki az aulát, amely igazi közösségi tér lett. Az új épületszárny érzékenyen módon reagál környezetére.
    A megközelítés is az új szárnyhoz került át, a nyaktag lett az elosztótér, innen lehet eljutni a régi vagy az új épületrészbe. Az iskola legattraktívabb része kétségtelenül az aula lett. Nagyvonalú tere többféle funkcióra alkalmas, többek között az iskola összes diákja elfér itt egy-egy megnyitó alkalmával. A hullámzóan íves térelemek, bútorok, melyek egyúttal növényeknek is helyet adnak, igazi „tanulási tájként” működnek. Hatalmas méretei ellenére az aula tere kiváló akusztikájú, ez a gondosan megválogatott, akusztikusan jól teljesítő burkolatoknak és a bútorzatnak is köszönhető. A tér hangsúlyos pontját jelöli ki a kápolna karakteres tömege, amely mintegy lebegni látszik a térben. A kápolna belső tere futurisztikus hangulatával erősíti az érzést: mintha valóban egy másik dimenzióba lépnénk át.
    Az épület térszervezése a közösségteremtés szempontjából is átgondolt, lépten-nyomon beszélgetősarkok, leülőhelyek kínálnak teret a mindennapok rövid, de fontos beszélgetéseinek. A földszinti aulatérből nyílik a tornatermi szárny, ahol a flexibilis kialakításnak köszönhetően egyszerre több osztálynak párhuzamosan is tartható tornaóra. Az új épületrész lényeges eleme a nagyelőadó, amely konferenciák megtartására is alkalmas, azzal a nem titkolt céllal, hogy a gimnázium a nemzetközi diákéletbe is bekapcsolódhasson. A József Attila utca felé kinyúló épület-csápok közül a bejárat melletti ad helyet az új kantinnak. Padlótól mennyezetig tartó üvegfelületek foglalják keretbe a kert látványát, íves vonalvezetésük megrajzolja a belső tér határát. Az üvegen kinézve látható a bejárat melletti design vízfelület is, amely követi az épület formáját, közepén pedig egy absztrakt szobor áll: az egymásra helyezett buborék-gömbök az iskola névadójának, Jedlik Ányosnak a legismertebb találmányát, a szódavizet szimbolizálják, a felbuzgó vízfelület folytonosan mozgatja a víz-tükröződést. A mesterien elhelyezett térinstalláció nagyvonalúan kiemeli a megérkezés helyét.
    A régi épület egykori bejárati része a térszervezés kitüntetett csomópontjává vált, hiszen az új épület tengelye is ide érkezik be. Egyfajta zsibongótér jött itt létre, amelyet a többszintes födém-áttörés még térélménnyel is gazdagít. Remek kiegészítője a térkompozíciónak a függőkert, ahol hamarosan rozsdamentes acélsodronyokon kapaszkodik fel a növényzet.

     

    Generáltervező: bim.Group Kft.
    Vezető tervezők: Szabó Ádám, Porcsalmy Zoltán
    Építészek: Formanek Eszter, Hegedűs Richárd, Kovács Ádám, Jancsa András, Makkai Attila, Mári Dávid
    Építész munkatársak: Bíró Áron, Toldy Gábor DLA
    Koncepcióterv: Reznicsek Zoltán, Mizsei Anett, Gyulai Levente – RMG Atelier
    Épületszerkezetek: Sipos Gergely
    Üvegszerkezetek: Kucsera Márton
    Tartószerkezet: Zeleny Lajos, Szűcs János, Mező Nagy Anikó, Gyuricza Arnold, Varga-Arent Eszter, Fekete Róbert
    Projektvezető belsőépítész: Tusán Eszter, Reznicsek Zoltán
    Belsőépítész munkatársak: Dunai Virág, Jávor Soma, Molnár Tamás Ferenc, Váradi Alex, Opauszki Lilla
    Épületgépészet: Récsey Orsolya, Bujk András, Balogh József Mihály
    Épületvillamosság: Balán Gábor, Bartha Richárd, Stummer Csaba
    Gyengeáram: Káplár Balázs
    Tűzvédelem: Szőllősi Levente
    Kiviteli tervet megelőző tervfázisok: Csuba Bendegúz, Juhász Attila Botond
    Közlekedés: Ország Zoltán, Varga Norbert
    Kiviteli tervet megelőző tervfázisok: Gutléber Zsolt
    Környezetrendezés: Takács Dániel PHD
    Konyhatechnológia: Rátonyi Árpád
    Felvonó: Bosnakoff Miklós
    Közmű: Széles Gergely, Széles Géza
    Akadálymentesítés: Ternák Gabriella
    Zajvédelem: Kanász-Szabó Ervin
    Medence-vízgépészet: Karlócai Péter
    Sporttechnológia: Siffel Gábor