Hasonlóságok a népi építészet és az építészeti gyakorlat között

Szöveg: Balázs Mihály

Habilitációs előadásomnak A józan ész építészete címet adtam. Ebben megtalálom a variánsokban élő és folyamatosan változó építészetet éppúgy, mint a több évezred tudásából módszeresen építkező kortárs építészetet. Az egyik rugalmas, mint a beszéd, a másik kötött és kifinomult, mint az írás. De mind a kettő ékesen szól arról a gondolkodásról, amelyet építészetnek nevezek, s amely ilyen értelemben egy.
Az építészet az én értelmezésemben tág fogalom. Amikor építészetről beszélek, házak, terek, várososok, falvak, kertek és a természet képei jelennek meg a szemem előtt, tehát a kultúra különböző nyomaira gondolok. E látható megnyilvánulások mögött mindig ott van az ember, vágyaival és lehetőségeivel. Az építészet az emberi élet „védjegye”.
A józan ész építészete csak az intellektuálisan és érzelmileg egyaránt értett és megélt megoldásokat használja. Nem a szerzőség kérdésén van tehát a hangsúly, sokkal inkább a személyességen, a személyes megértésen és elfogadáson.