A Zene Palotájának rekonstrukciója

Építészek: Magyari Éva, Pazár Béla, Potzner Ferenc
Szöveg: Szegő György
Fotók: Hajdú József

A Zeneakadémia intézményének alapítása (1875), majd a Korb Flóris és Giergl Kálmán tervezte palota felépítése (1907) jó száz éve is kultúrateremtő, szépségmérő, közösségépítő ügy volt. Liszt Ferenc nyomában, néhány évtized alatt mind az oktatói munka, mind a koncertek minősége nemzetközi rangra emelte a budapesti Zeneakadémiát. Most, a felújításkor sincs másképp. Az építészet anno a szecesszió műfajait összefogó primátussal emelt szakrális házat. „Lelkünkhöz lesz itt néhány szava valaminek, ami fölemel, megtisztít, amikor gyönyörködtet – a művészetnek” – írta a Magyar Építő Ipar (1907 június). Építészet született, ezért most a felújítás és bővítés roppant kihívás volt a Magyari-Pazár-Potzner tervezőcsapatnak – és minden építőnek/társművész-restaurátornak.

Ma értékvesztő fogalomzavar veszi körül az építészetet, mégis megélhettem a fent leírt régi lelkesedést. A Párizsban most nyílt Allegro Barbaro kiállításról írt – az építészettől újra elzárkózó kurátori koncepciót taglaló – mondataimat feledve léptem ki Volter Árpád műszaki ellenőr házbejárásáról. 25 éve, amikor az építés ügyét átszervezték a változások, nem reméltem, hogy a kézműves mesterségek még újjászületnek. Így, most igazi ünnep az is, hogy a csaknem 3000 m² kőhomlokzat, a 6000 m² belső díszítőfestés, a 400 m² Zsolnay-burkolat, majdnem ugyanennyi ólmozott üvegablak, a mozaikok, díszkutak, bronzszobrok – komoly tanulmányokon alapuló – rekonstrukcióját két év alatt elvégezte a restaurátorszakma és a padlóról felállt szakipari infrastruktúra.
Az eredeti állapotot visszaállító „befejező munkákat” azonban megelőzte a szerkezeti és épületgépészeti felújítás-átalakítás: a kisebb bővítések a pince- és a kupolaszinten, a Kisterem új színpadtechnikája, az orgona feletti 25 méteres, 33 tonnás acélhídra tett korszerű gépészet beépítése. A híd beemelése mérnöki és logisztikai bravúr volt. Korszakos innováció tette lehetővé utóbbi sikerét: az 1903-05 között Párizsban dolgozó Zielinski Szilárd első magyar vasbetonszerkezetének állékonysága.
Megsokszorozta viszont a munkát az az 1960-as években, sebtében – talán tudatos ideológiai rombolásként – elvégzett tatarozás, amely eltüntette a díszítőfestést, átszínezte a Nagyterem meleg hangulatú patináját, a Kistermet kiszolgáló zsinórpadlás helyére pedig osztálytermeket slihtolt. Épp akkoriban, amikor két megállóval arrébb felrobbantották a Nemzeti Színházat.
Annak ellenére bánt el a házzal az akkori politika, hogy a Zeneakadémia intézménye és tanárai legendás munkát végeztek. Fantasztikus zongoraiskolát teremtettek: Liszt Ferenc, Thomán István, Szendy Árpád. És tovább, a kezük alatt felnőtt mesterek: Bartók Béla, Székely Arnold, Keéri-Szántó Imre, Dohnányi Ernő vagy Kabos Ilona a zeneoktatás világhírű óriásai voltak. Székely Arnold növendékei közt volt Fischer Annie, Földes Andor, Solti György, Doráti Antal, vagy Kadosa Pál, akik Ránki Dezső, Schiff András, Kocsis Zoltán, Rados Ferenc, Bogányi Gergely mesterei lettek. Vagy Keéri-Szántó diákja volt többek között Cziffra György. A hegedűiskolát Hubay Jenő indította, nála tanultak – többek közt – Gertler Endre, Geyer Stefi, Szigeti József, Tátrai Vilmos. Majd Mambrinyi Gyula, Zathureczky Ede és Waldhauer Imre vitték tovább a világon nagyrabecsült szakot. A kamarazene-iskolát Hubay Jenő, Popper Dávid és Weiner Leó neve fémjelzi. A Roth-, a Waldbauer-Kerpely-, a Weiner-vonósnégyesek, a Budapest Trió, a Weiner-Szász Kamarazenekar, a Bartók Vonósnégyes, Végh Sándor, Banda Ede, Starker János, Perényi Miklós, Mihály András – és hanglemezfelvételeik – máig világmárkák. Kodály Zoltánt és Bartók Bélát úttörő népzenekutatóként, utóbbit mint avantgárd zeneszerzőt és előadóművészt, a magyar népzenét a modern zenébe átemelő klasszist tartja számon a zenetörténet. Az Akadémia hírnevéhez elválaszthatatlanul hozzátartoznak a világ nagy zenekarainak olyan legendás karmesterei, mint Richter János, Ormándy Jenő, Széll György, Reiner Frigyes, Fricsay Ferenc, Doráti Antal vagy Solti György, akinek nevét felveszi a Varázsfuvolával avatandó Kisterem Az 1907-ben átadott Zeneakadémia palotája a fenti névsor térbeli és idő feletti foglalata. Hangsúlyozom, hogy akkor az építészet és társművészetei ezzel a zenei világszínvonallal azonos nívót jelentettek. Végül, és elsősorban kell tehát kiemelnem az egykori és mai építészeket, Korb Flórist, Giergl Kálmánt¸ ill. a Magyari Éva, Pazár Béla, Potzner Ferenc alkotta teamet.

A Korb-Giergl páros az eklektikus budapesti házszövetbe illesztették be az akadémia ékkövét. Mégis teret adva a Zsolnay kerámiáknak (restaurátor: Czifrák László), a Liszt monumentális homlokzati szobrát alkotó Stróbl Alajosnak (restaurátor: Csányi Szabolcs), a Róth Miksa üvegeknek és mozaikoknak (restaurátor: Balázs Miklós Ernő, Kürtösi Brigitta Mária), a homlokzat kőreliefjeit faragó Stróblnak, Senyei Károlynak, Telcs Edének, Szabó Antalnak és Maróti Gézának (restaurátor: Kovács Attila) vagy Körösfői-Kriesch freskóinak (restaurátor: Maracskó Izabella). Kiemelném még az építészettörténész Dávid Ferencet, a vezető restaurátor Seres Andrást és a textilekért felelős Fellegi Esztert. Zene- és vizuális művészeket tudatosan együtt dicsérek itt. Az összművészet két legelvontabb műfaja erre kötelez.
Magához az architektúrához jutva: Korb és Giergl az egész nemzedéknyi Hauszmann-iskola vezéregyéniségei voltak. Nyitottak az akkor „modernnek” nevezett szecesszió eszményei, sőt – alább erre visszatérek – a formálódó építészeti avantgárd gondolatai felé is. Épp e vonulat mentén következzen most a mai építészeti tendenciákra nyitott építészcsapat: Magyari Éva és Pazár Béla, akiknek portfóliójából kiemelném a békásmegyeri evangélikus templomot (2000), illetve a Sándor Palota (2001) és a sopronbánfalvai pálos-karmelita kolostor (l. MÉ 2011/2) rekonstrukcióját, párosukhoz csatlakozott Potzner Ferenc. Utóbbiaknál a megújuló tradíció és a kortárs szellem harmonikus egységet hoztak, ebben Dávid Ferenc kutatásai segítették munkájukat.
A fent vázolt intézmény- és építészettörténet kijelölte az utat. Logikus, hogy az értékvédelem nevében a lehetőségi szerinti eredeti állapotot tűzték ki célul – ez önmagában roppant felelősség és tervezői kihívás. Bővítették a pincét, a kupolát és beépítették az udvarokat. Így meghatározó új minőséget is létrehoztak. Ehhez jött még a mai kor diktálta kiszolgáló-technika, amely döntő fontosságú részleteknél követelt friss szemléletet. El kellett dönteni, hogy a Kisterem burkolatát elbontják és restaurálva visszaépítik. Még a nagyterem berakásos ébenfát utánzó festett falburkolata is eredeti – csak egy kis része lett elbontva, majd visszahelyezve, de úgy, hogy az elemeket ott helyben restaurálták. A második emeleti diákerkély hátfalán látható a letisztított restaurált eredeti felület, a többi helyen az átfestést nem távolították el, hanem arra került rá a megfelelő helyeken feltárt eredetivel megegyező díszítőfestés, amely alatt első rétegként ott van az eredeti festés. Vagy úgy kellett megőrizni a lenyűgöző fém-babér levelekkel kialakított légbefúvó díszrácsozatot, hogy a mai légcsere intenzitása ne generáljon sípoló zörejeket. Tolerálni kellett a teljes akadálymentesség igényét, a legújabb tűz- és biztonságtechnikát (ez igen szomorú „vizuális piszkot” okoz), kalibrálni a nyílászárók hanggátlást adó ajtószerkezetének súlynövekedését és a többi.
A talán majd éppen legtöbb vitát kiváltó nagy átalakításról kellett meghozni a legérzékenyebb döntést: ez igazi építészeti kérdés volt. Új funkciót kaptak a Nagyterem oldalain beépített világítóudvarok. Ez lett az „eredetit helyreállító” magatartás és a mai kor építészete közötti ellenpontozó kódok kulcsa. És a kortárs megoldás sikeres. A tervezők ugyanolyan merészek voltak, mint Korb és Giergl a „Girardi-kalapos” kupolafedés formálásánál. Szinte Antonio Sant’Elia futurista, vagy Hans Hollein mágikus építészetét előlegezte a „fal” és a „tető” architektonikus hagyományát borító Korbl-Giergl -féle beton tetőplasztika. André Bloc épületplasztikáinak formáit 70 évvel megelőzve gondolkodtak a beton lehetőségeiben. Ezt ugyan később fémmel burkolták, de a kupola így is a ház „idő feletti” architektúrája. A tervezők az egykori friss gesztushoz illesztették az új udvari téglaburkolatokat és a nagytermi ablakok hátoldalának, valamint a tető üvegfelületének geometrikus rajzát, síkban tartott, anyagtalan könnyedségét. Hogy mindez mennyire hű Korb és Giergl „modernségéhez”, azt az általuk tervezett 1896-os Urikány-Zsilvölgyi Magyar Kőszénbánya-pavilon pre-futurista architektúrája mutatja (l. MÉ 2010/3). Ez az architektúra is tökéletesen igazolja, hogy a Magyari-Pazár-Potzner féle átrium-kialakítás Korb-Giergl szellemét idézi. Itt finom utalásként felpucolták a régi ablakok armírozását is, ahol a könyöklőknél diszkréten megőrizték a csorbult téglákat is – ez utóbbi „koncept” telitalálat. Ha tetszik, komoly építészeti humor. (Kell is az, ha a tervezőkkel együtt belegondolunk az építészet ügyének honi sovány elfogadottságába).
Az utóbbi évtizedekben a Zeneakadémia nyitott az avantgárd, a kortárs zene felé. Gondoljunk Eötvös Péter, Kocsis Zoltán, Sáry László, Simon Albert, Vidovszky László zenei forradalmára, az Új Zenei Stúdió experimentális munkájára. A Zeneakadémia tehát nem lehet múzeum, ezért is van, hogy a zene palotája 2013-as megújult formája hiteles kortárs összhangzattan, a magyar építészet és építőművesség régi-új kvalitása.

Felhasznált irodalom:
Gerle János: Korb Flóris, Giergl Kálmán. Holnap Kiadó, 2010
Szegő György – Haba Péter: 111év – 111 híres ház. B+V Kiadó, 2003
Álmok álmodói – Világhódító magyarok (szerk. Götz E.-Eleőd Á.-Szegő Gy, Millenáris Kht. 2001)
Interjúk az építészekkel és a restaurátorokkal: Magyar Iparművészet (2013/8, Vámos Dominika), ill. Szépség és gyötrelem. Rubóczki Erzsébet interjúja Pazár Bélával és Magyari Évával. Építész Közlöny Műhely, 2013. február

Generáltervező: MNDP Építőművészeti Kft.
Felelős építész tervezők: Magyari Éva, Pazár Béla – MNDP Kft., Potzner Ferenc – Közti Zrt.
Építész munkatársak: Polyák György, Bodnár Tibor, Demjén Gergő, Jászai Gergő, Székely Gergő, Mecseki Dani – MNDP Kft., Garai Péter – Közti Zrt.
Talajmechanika, hidrológia: Farkas József, Armuth Miklós – BME
Statikai szakvélemény: Dr.Armuth Miklós, Dr.Visnovitz György BME
Tudományos dokumentáció: Bor Ferenc – Hild-Ybl Alapítvány
Művészettörténész: Dávid Ferenc
Tartószerkezet: Váczi Péter – Közti Zrt.
Épületgépészet: Oltvai András, Oltvai Tamás – ART-TAX Szövetkezet, Oltvai Gépész Stúdió
Teremakusztika: Arató Éva, Larry Kirkergaard – Arató Akusztika Kft.
Kivitelező: Arcadom-Laki-Swietelsky Konzorcium, ZAK Kft.
Projektigazgató: Kiss Vámosi Tamás