XIII. szakmai találkozó. Kishegyes, Vajdaság, 2009. július 17-19.

Elsősorban a vajdasági fiatal építészek vesznek részt bő évtizede már ezen a szakmai találkozót rendeztek (2009. 07. 17-19) a vajdasági Kishegyesen. A Magyar Építőművészet felkérésére vettem részt ezen, ahol a MÉ folyóirat lehetőséget kapott a bemutatkozásra. A télen a Károly Gáspár Egyetemen rendezett templomépítészettel foglalkozó konferenciát, a MÉ ahhoz készült tematikus lapszámát és két utóiratát (Egyház és építészet / Kortárs Reformértelmezések, MÉ 2009/5 és /6 ismertettem, melyben a MÉ, a MÉSZ és a Ráday Könyvesház társrendezők voltunk. A közönség, döntő részben vajdasági magyar nemzetiségű építészhallgatókból állt. Az ajándékba szánt MÉ lapoknak nagy sikere volt, hamar elfogytak a példányok. Mondták is, hogy mennyire „éhesek” az igényes építészeti szakfolyóiratokra, magyarul mintha nem lenne a helyi építészetnek publikációs lehetősége.

Módom volt meghallgatni több előadást. Horváth László egy ludasi tanya át(újjá)építését mutatta be. A hivatkozási pontként használt organikus építészet inkább a helyi népi építészeti hagyományok megújítására tett regionális kísérletnek tűnt. Mintha a népies, harmadik utas gondolkodás kelne életre, amiben a megőrzés-védés-megmaradás szempontjai erősebbek lennének az európai kitekintés-megismerés szándékainál. Pióker Károly aktuális munkáinak bemutatása közben ismerős problémaként merült fel a megbomlott társadalmi-politikai közegben szabadon burjánzó építészeti rombolás. Az általa bemutatott utcakép-analízis megállapításai hitelesek, egyben az építészet hatókörének korlátaira is rámutatott: ahol se az egyéni, se a közösségi szabályok, követendő elvek, ízlések nincsenek összhangban, ahol általánosabb és értékőrző-értékteremtő szempontok nincsenek alátámasztva normatív renddel, ott látványosan és talán visszafordíthatatlanul romlik az, amin nem segít a mégoly „tiszta”, mégoly „autentikus” egyedi épület. Tóth Zoltán vetített képes előadásában a WAF Barcelona kiállítás anyagát mutatta be meggyőző témaismerettel. Jó példával láttatta, hogy a nyitott szemlélet számára ma már elérhető a világ, lehet találni viszonyítási pontokat, tendenciákat. A Kerek Liget táj és kertépítész műhely munkáját bemutató Szabó Ágnes magyarországi párhuzamokkal szolgált a helyi, akár mikro-közösségi értékek, lehetőségek építészeti, tájformáló, végeredményben közösséget formáló gyakorlatáról.

Vasárnap, a zárónapon a tábor Horvátországba kirándult. Megnéztük Eszéket, együtt örültünk az ismerős városépítészeti kincseknek: gyönyörű fasor mentén villák a századforduló idejéből. Itt-ott belövések mutatták, hogy honnan, hogyan és milyen tempóban újult meg a város. Mert megújult, és kevesebb nyoma van a közelmúlt pusztításának, mint itthon egy-egy megszokott budapesti utcán – hatvan év eltelte után is. Azután a találkozó résztvevői kihajóztunk a híres Kopácsi rétre. Ha valaki látta már a Duna-deltát, érti, hogy ehhez a paradicsomi helyhez hasonlítható – legalább az épp ide, a természetvédelmi területre tervezett atomerőmű megépítéséig. A sas ma még ott röpül a fejünk fölött, hajózható víz borítja a rétet, a víz ég égig ér, a fák térdig állnak. A körítés, a látogatóközpont fogadóépülete már nem annyira „autentikus”, a magyar feliratok hibásak, és egyébként se derül ki, hogy azért ez mégis Baranya, volt. Mindenesetre Veresmarton a pincékben a villányihoz hasonló bort talál, aki akar. A falvak reformátusok, Csúzán a templom – kívülről láttuk – felújított, gyönyörű fehér. De az utcakép szinte érintetlen, a régi módos házak is roggyantak szegények, mintha kiszaladt volna az erő a vidékből.

Orbán György