A magyar épített örökség alaposan túlnyúlik Magyarország trianoni határain. Az emlékek középkori része a tatárdúlás, majd a török hódítás közepette három részre szakadt ország harcainak, barbár pusztításainak lett az áldozata. Eltűntek Mátyás korának reneszánsz épületei is. A török utáni geopolitikai harapófogóban a Habsburgok felrobbantották az ország legjelentősebb megmaradt várait. A kiegyezés utáni négy-öt évtizedben világviszonylatban párját ritkító számú, igen magas kulturális értékkel bíró épület valósult meg. Az első világháború után ennek több mint kétharmada „új tulajdonosra talált”, akik nem viselkedtek jó gazda módjára…
Az első nagy háború táján és a két háború között működő, határon túlra szakadt alkotók a kiváló elődök által vitt magyar építészképzésben nőttek fel. És építettek – elsősorban szülőföldjükön, a Felvidéken, Kárpátalján – mint Őry Lajos –, Sanghajban – mint Hudec László – vagy a Bauhaus képzés nyomán, Németországban és a Szovjetunióban – mint például Sebők István. Előbbi, ha – nem Kassán vagy Munkácson – de Ljubljanában és Prágában talált volna (pl. államelnök) megbízókra, mint José Plečnik, akkor vele együtt jól ismerné a világ.
Sebők István közvetve, Moholy-Nagy révén, mint ennek színháztechnikusa lett ismert (l. MÉ 2010/1 és 2010/5). Az építészek életművét – politikai és/vagy nemzetiségi kirekesztés alapján – a kultúrpolitika másodvonalban tartotta számon, sőt emigrálniuk kellett. A szepességi születésű Őrynek például Felvidékről Magyarországra; a Szovjetunióba menekülő Sebőköt pedig a sztálini diktatúra ölette meg. Az általuk tervezett, kitűnő kvalitású épületeket a még újabb államalakulatok ’45-től és ’89-től napjainkig hanyagul kezelte. Házaik egyre pusztultak. Most, hogy a Kassa EKF 2013, illetve a nemzetközi Bauhaus-kutatások eredményeként kötetek jelentek meg róluk, valamint a miskolci-kassai összefogásban életmű kiállítás valósult meg róluk (l. meonline.hu 2013 02. 23.), építészetük váratlanul felragyoghatott. /Szegő György/

Adriana Priatková, Pásztor Péter: Oelschläger-Őry Lajos, Kassa 2012

Szöveg: Hadik András
Fotók: Alexander Jiroušek, Adriana Priatková, Peter Pasztor

Oszlop- és pillérrészletek

A reprezentatív háromnyelvű (szlovák, magyar, angol), gazdagon illusztrált kötetben – mely a kassai EKF 2013-nak támogatásával jött létre – a szerzők Őry életrajza és pályaképe mellett az általa tervezett házak leírását és építéstörténetét is végigelemzik. A kötethez kiállítás is készült, melyet eddig Kassán és Miskolcon mutattak be, de várhatóan Kárpátalján is szerepelni fog. Budapesten is illene megmutatni.
A 90-es években fellendülő – a 19-20. századra vonatkozó felvidéki-szlovákiai építészettörténeti kutatások (Štefan Šlachta, Kubicska Kucsera Klára, Dana Božutová, Matus Đulla, Iveta Moravčiková és mások) folytatásaként előbb a szepességi származású Hoepfner Guido és Majunke Gedeon tevékenységéről Maroš Semančik készített kiállítást (előbbit Magyarországon is sikerült bemutatni. A besztercebányai Hudec (Hugyec) László és sanghaji sikertörténetének kutatásai a két világháború közötti korszak jelentős építészét prezentálták. Szlovák film, egy szlovák és egy Kínába is szánt magyar kiállítás mutatta be életművét és két könyv is született életművéről. S most itt van a kezünkben a majd tíz éves kutatást összegző monográfia Oelschlägerről, akire legfeljebb az idősebb miskolci építészek emlékeznek Őry Lajosként – ebben a városban működött 1945 után. Itt viszont nem sokat tudtak az 1945 előtti munkásságáról.

Lilly Dubowitz: Az elfeledett építész, Stefan Sebők 1901-1942, AA, London, 2012

Szöveg: Klein Rudolf

Vesnin testvérek, S. Liashchenko, Sebők István: Paveletskaya metróállomás, 1939

Rendhagyó építészeti könyvet adott ki a rangos londoni AA (Architectural Association), mely vastag kék kartonborítójával a volt kommunista országok szamizdatjaira emlékeztet. A „szovjet hangulatot” fokozza a delejes tekintetű művész, Sebők István portréja alatti, kézzel írt, cirilbetűs Фердинандович felirat (Sebők apja Ferdinánd volt). Ezen felül semmi sincs a borítón – se szerző, se kiadó és semmi utalás a műfajra.
Az impresszumban olvassuk apró betűkkel a címet: In Search of a Forgotten Architect: Stefan Sebők 1901-1942. A hátsó borítón a Szovjet Belügyminisztérium Népbiztosságának 1941-es elfogatóparancsa díszeleg, Stefan Zebeg Ferdinandovics nevére kiállítva. A szerző, Lilly Dubowitz valósággal Miss Marple modorában göngyölíti fel a történet szálait a volt dikatúrák levéltáraiban kutakodva, rokonokat és kurátorokat látogatva Európában és Amerikában, hogy fényt derítsen Sebők István munkásságára. Sebők, aki Walter Gropius, Moholy-Nagy László, Alekszander Vesznin és El Liszickij munkatársa volt, rövid pályafutása alatt látszólag mindvégig a háttérben maradt, miközben sztárok elképzeléseit segítette világra. A kötetet végigolvasva azonban arról győződünk meg, hogy nélküle sem Moholy-Nagy, sem Gropius alkotásai nem lettek volna olyanok, amilyeneknek ismerjük őket. Tudjuk, Gropius azonnal görcsöt kapott csuklójában, ha az ujjai ceruzát érintettek, és Moholy-Nagy minden zsenialitásától eltekintve sem boldogult igazán a mérnöki tudományok útvesztőiben.