• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Emblematikus megújulás

    A Rudas Fürdő bővítése és rekonstrukciója

    Építész: Vékony Péter
    Szöveg: Okrutay Miklós
    Fotók: Bujnovszky Tamás

    rudas1

    Budapest fürdővárosként való említése nem csupán az idelátogatók, hanem az itt élők számára is hívószó, különösen, ha a klasszikus gyógyfürdők mellett a strandokról és a sportuszodákról sem feledkezünk meg. Egy közismert, régi, ma már valószerűtlennek ható fotó: fürdőruhás emberek önfeledt sokasága a Parlament előtt, a Dunán lebegő uszodában. Talán elég ezt a képet egy villanásra felidéznünk, hogy tudatosuljon, nem csupán a személyes tapasztalat, a magunk által megélt városi lét szerves része a fürdőzés, de így volt ez az előttünk itt éltek számára is.
    Egy gazdag város bőkezű adománya, amire, tudjuk, a történelmi korokban is rendre rátaláltak. Máig ható hagyomány, amivel érdemes élnünk. Az igazán nagyok, a Széchenyi, a Gellért, vagy akár a Palatinus mellett a Rudas is feltétlenül a zászlóshajók közé sorolható, nem elsősorban a léptékének, hanem tradícióinak köszönhetően. Így van ez annak ellenére is, hogy itt a koedukáció csak a legutóbbi idők vívmánya, hagyományosan a hely a férfiközönség felüdülését szolgálta. Kedveltsége, ismertsége az elhelyezkedéséből is adódik: a Gellért-hegy lábánál meghúzódó épületegyüttes városképformáló erővel bír. Felújítása így a többi nagy fürdőhöz képest talán méltatlanul későn kezdődött meg, de a fájdalmasan végletesnek ítélt – elég csak az idetelepült romkocsmára gondolnunk – romlásból való újjászületés most annál látványosabb.
    A felújítás első szakasza az együttes északi, történeti értelemben véve feltétlenül legértékesebb részére koncentrált. A különleges téri adottságú, nyolc pillér által alátámasztott kupolával fedett, közel ötszáz éves törökfürdő és az ehhez csatlakozó kiszolgáló terek régészeti-restaurátori kutatásokon alapuló megújulása a legkényesebb műemlékvédelmi elvárásoknak is megfelel. A homlokzatrekonstrukció szakít a korábban itt megszokott látvánnyal, amely egyenmázba vonta az igencsak különböző korokban épült-bővült együttest. Helyette finom didaktikával, az egyes épületrészek saját építési idejéhez jól köthető, eltérő színezéssel teszi olvashatóvá az épületegyüttes kialakulását, szinte lépésről lépésre.

    Megrendelő: Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.
    Vezető tervező: Vékony Péter – Nirmana Építésziroda
    Építész munkatárs: Chvalla Diána – Nirmana Építésziroda
    Kivitelező: Kalotherm Zrt.
    Építésvezetők: Griecs András, Varga József, Végh Lajos
    belsőépítészet: Medveczky Kazimir – Medveczky & Gothárd Kft.
    Műemléki referens: Muskovszkyné Janotti Judit
    Épületgépészet: Pavlics György – PPR PLAN Kft.
    Tartószerkezet: Kovács István – Kovács & Kovács Stúdió
    Épületvillamosság: Kósa László ev. , Bakos István
    Medencetechnológia: Hajdú Sándor – HYDROCHEM Kft.
    Tűzvédelem: Végh Ferenc
    Szaunatechnológia: Albatros Wellnesstechnika Kft.
    Finombeton homlokzati panelek: IVANKA