Az Olympos mellett. Mágikus hagyományok az ókori Mediterraneumban.
Szerk: Nagy Árpád Miklós, Gondolat 2013, 1064 old.

Szöveg: Szegő György

Az esznai templom hypostyl-csarnoka

Látszatra a mágiának a modernitás dolgaihoz semmi köze nincs. Nagy Árpád Miklós, a friss szellemű ókori mágia-kutatást bemutató kétkötetes mű szerkesztője banális példával cáfolja ezt a tévhitet: a 2010-es foci VB jós polipja, a nemrég kimúlt Paul történetével. A kételkedők egyik csoportja a kozmosz rendjének példájaként, a sympatheia működéseként értelmezte a jelenséget. De szarkasztikus bevezetőjében a szerkesztő így fogalmaz: „olyan gondolkodók, mint Szent Ágoston, feltehetőleg szót sem vesztegetnének rá”. Még 20 éve is, a hivatalos tudomány ítélete szerint vallás és mágia antagonisztikus ellentétek voltak. Bő fél évezrede a mágia idegen a klasszikus kultúrától.
Lassan érő, alapos tudományos igénnyel felálló új szemlélet tükre a két vaskos kötet. A szerkesztő (tán a publikálók védelmében is) négy nemzetközi tekintélyt sorol: Albrecht Dietrichet, aki a 20. század elején belopta az egyetemekre az antik mágia témáját (1903), azután Richard Wünscht, aki a pergamoni varázskészlet elemzésével kontextusba helyezte a magika régészeti emlékeit is (1905). Továbbá Auguste Audollent, aki publikálta az átoktáblák leleteinek monumentális gyűjteményét (1904). Valamint Karl Preisendanzot, aki az antik mágia akkor ismert szöveges forrásait összegezte (1943). Utóbbi kézirata egy légitámadásban megsemmisült, de csodával határos módon a levonatok java fennmaradt, a Szépművészeti Múzeumban is van ezekből: „fénymásolataik felbecsülhetetlen értékű ókortudományi szamizdatként terjednek” – így írja körül a mágiakutatások az utolsó évtizedig fennálló partizános-tudományos hangulatát a szerkesztő.