Középkori egyetem környezete, Pécs

Tájépítészet: Almási Balázs
Építész: Gergely Antal
Szöveg: Götz Eszter
Fotók: Almási Balázs, Tatai Mária

Még a pécsiek közül is kevesen tudják, hol keressék Magyarország első egyetemének maradványait. Pedig a 2014 áprilisában elkészült műemléki együttes és környezete mindössze néhány lépésnyire van a Dóm hátsó, északi falától. Itt találtak rá a nyolcvanas évek közepén az addig csak történeti forrásokkal bizonyított középkori egyetem és kápolna romjaira. A most átadott műemléki-régészeti együttes úgy viszonyul a múlthoz, hogy annak érvényét nem a magáéhoz méri, nem megfejteni próbálja, hanem megfigyeli, elmélyed annak atmoszférájában. A megértéshez, a közös alap megtalálásához a meditatív együttlét állapotát kínálja föl.
A bolognai mintájú, teológiai fakultás nélküli pécsi egyetem felállítását 1367-ben engedélyezte V. Orbán pápa, és hosszú ideig a hét szabad művészetet, illetve jog- és orvostudományt tanultak itt a diákok. Az épületet 1664 telén Zrínyi törökellenes hadjárata rombolta le, sokáig az emléke is eltűnt a köztudatból. 1985-ben találták meg a székesegyház mögött a Nagyterem (aula magna) és a folyosók, kisebb termek maradványait, de előkerült egy román kori épület néhány falrészlete is – valószínűleg ez lehetett a 11-13. közötti püspöki palota -, illetve az 1335-ben alapított Aranyos Mária kápolna romjai. Utóbbiban baldachinos síremlék őrizte az egyetemet alapító Vilmos püspök földi maradványait,de a régészek Anjou-kori festett faragványokat is találtak, melyek élénk színű festése kivételesen ép állapotban maradt meg.
Az egyetem kétszintes épületéből néhány falrészletek, ablakkávák, ajtónyílások, a padlóburkolat elemei maradtak ránk, ezek alapján volt rekonstruálható a teljes alaprajz és a kápolna elhelyezkedése. Nem sok, de ennyi is csoda, mivel a 18. századi városrendezés idején a székesegyház környékét feltöltötték, így az egyetem több méternyi földréteg alá került. A rekonstrukció és a környezet kialakítása eredményeként ma egy három szintet átfogó, anyag- és színhasználatában, formavilágában rendkívül egységes, letisztult, ugyanakkor finom hangulatú műemléki környezet jött létre. Almási Balázs tájépítész és Gergely Antal építész a múltat úgy hozták vissza a jelenbe, hogy meghagyták annak egyediségét, de folyamatos párbeszédbe állították a mával. Kiemelték az eredeti részleteket, kortárs technológiával jelezték a mai kiegészítést és markáns elemekkel tették láthatóvá a kápolna alaprajzát, a püspöki sír helyét, megjelenítették az egymásra következő évszázadok történetének egy-egy részletét. A három szintet egyetlen, igényesen összehangolt rendszerbe foglalták. A Dómtól a vársétányig tartó terület útvonalait sötétszürke kőzúzalékkal borított gyalogos felületek, ezeket kísérő gyepsávok és a kettőt elválasztó, világos mészkőből készült keskeny szegélyek uralják. A szürke-fehér-zöld keret letisztultsága látványosan kiemeli az eredeti állapotban megmaradt falakat, az üvegtetővel védett részleteket, a kápolna kirajzolódó alapvonalát. A mára elpusztult középkori támfal helyén fémháló-konténerekbe töltött, szintén sötét bazaltzúzalékból készült, ún. gabion-falak tartják a felső szint tömegét. A középső szinten, az értékes maradványokat bemutató kis Múzeum és a kápolna mögött az egykori püspöki pincészet, a Magtár épülete még nem készült el, de a térkompozíció egésze így is impozáns. Az ülőbútorok fűrészelt felületű mészkő tömbje és a sima zöld gyep, a helyenként felbukkanó fák, a kis vízmedence egy középkori kolostorkert nyugalmát árasztja, a sétányból elágazó kis kilátóterasz és a felső szint vársétánya a nyüzsgőbb városrészekre néz. Finoman megkomponált látványok sorát kínálják a pihenők, ízlésesen vannak megoldva az eredeti falakba illesztett mai kiegészítések, a színek, formák és anyagok harmóniája egységes keretbe foglalja a területet. Mindebben a jelen is benne van, visszafogott, de értékelhető módon, egyfajta szemlélődő távolságtartással, ami az elmúlt évszázadok értékeit a maguk helyén, nem a jelenbe illesztve, hanem attól eltávolítva, az időből kiemelve értékeli.

Megbízó: Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.
Generáltervezők: Almási Balázs, Gergely Antal
Statika: Szlancsik László- STS Kft.
Vízgépészet: Karlócai Péter – RILTI Kft.
Régészet: Búzás Gergely
Konzulens: Schönerné Pusztai Ilona