Lantos Ferenc és az építészet

Emlékezés a Mesterre

Szöveg: Keserü Katalin

A DÉDÁSZ pécsi épülete Lantos Ferenc zománc frízével és térelemeivel, 1971

A DÉDÁSZ pécsi épülete Lantos Ferenc zománc frízével és térelemeivel, 1971

Lantos Ferenc 2014. december 20-án, 85 éves korában hunyt el. Az MMA tagja volt, Munkácsy- és Kossuth díjas. Martyn Ferenc volt a mestere. A 70-es évek elején a Pécsi Tervezővállalatnál dolgozott, ahol elsősorban középületekhez készített zománcképeket. Megalapította a Pécsi Műhelyt, művészetpedagógusként tanítványaival Pécs szellemi életének autonómiáját erősítette. Elméleti és gyakorlati munkáiban az organikus formákban működő matematikai törvényszerűségeket – aranymetszés, Fibonacci-sor – elemezte. Több művében a festészet és a zenei struktúrák érintkezési pontjait mutatta fel. Könyvei: Rokonságok (1980) Építsünk együtt (1982), Vizuális szerkesztőjáték (1983), Képekben a világ (1984). Alább Keserü Katalin tanulmányának részleteivel emlékezünk munkásságára – a szerk.

Lantos Ferencnek Kassák Lajos adott példát, nemcsak festészetéhez (az új világként megjelenő képhez), hanem a művészeten keresztül teremthető új világhoz is. Amikor 1969-ben hozzászólt Fajó János Egy Kassák-mű elemzése című előadásához, már határozott elképzelése volt arról az „új világról”. Először is a képzőművészet fogalmába belevonta az iparművészetet is, és – az építészettel együtt – közös nevet adott nekik: környezetművészet. Ezzel látta megvalósíthatónak Kassák minden ember számára hozzáférhető képzőművészet-fogalmát, melynek társadalmi célja volt: az emberek tudatának és környezetének egyidejű építése. Így a nyilvános térbe helyezett műben látta a megoldást, mely az emberek alkotóvá válását is eredményezheti. Ezzel a „mindenki művész” már a 19. században felvetett gondolatát formálta át a közép- és kelet-európai avantgárd hagyományos közösségi elkötelezettségének megfelelően.
A tudományos rendszer-elv és az esztétikum összefüggésében, együttműködésében gondolkodott. Képzőművészként új műformákkal és technikákkal kísérletezett egy építészekkel, várostervezőkkel elképzelt és kezdeményezett közös munkafolyamatban. Amikor festészete színben és formában a minimalista redukcióig eljutott, új, ipari anyaggal és technikával ismerkedett meg, aminek következtében egész sor egymásból következő művészi problémával találta magát szemben. A kép személytelen előállítása révén a mű konkréttá válásának, a technológia alapján pedig ipari sokszorosíthatóságának lehetősége merült fel.