A párizsi klímacsúcs holisztikus megközelítésben

Szöveg: Antal Z. László

Az elmúlt két évtizedben – nem egyértelműen megválaszolható, hogy miért – a természetben történő változások közül az éghajlatváltozás váltotta ki a legnagyobb politikai, szakmai és társadalmi érdeklődést. Szociológiai szempontból ezért vált különösen fontos kérdéssé az éghajlatváltozás.
A Föld ökológia állapotáról számos „diagnózis” készült az elmúlt évtizedekben, és az ezzel a kérdéssel foglalkozó tudományos kutatások sok tekintetbe hasonló eredményekre jutottak: napjainkra a Földön az egész élővilág jövőjét fenyegető folyamatok alakult ki (Meadows, 2005, Rockström et al 2009,Vida 2009). A Föld egészének ökológiai állapotát vizsgáló kutatások eredményei alapján azonban nem egyértelműen eldönthető kérdés, hogy az energia- és néhány nyersanyagforrás, illetve az édesvízkészletek kimerülése, a biodiverzitás csökkenése, a mezőgazdasági művelésre alkalmas talaj mennyiségének és minőségének csökkenése, az éghajlat változása, vagy valamilyen más változás tekinthető-e a társadalmak és az egész élővilág jövőjét leginkább fenyegető természeti változásnak. Abban azonban konszenzus alakult ki az ezekkel a kérdésekkel foglakozó kutatók között, hogy ezekhez a változásokhoz – a természetben történő változások mellett – az emberiség létszámának és fogyasztásának növekedése is hozzájárul. A veszélyes tendenciák felismerése után számos program, köztük nemzetközi, országos és helyi szintű programok is, indult el, amelyek célja a környezeti kockázatok csökkentése volt.
Az éghajlatváltozás kiemelt politikai és társadalmi jelentősége miatt lehetőséget ad annak a kérdésnek a megvizsgálására, hogy a fejlett ipari országok az uralkodó társadalmi és gazdaság paradigmák keretei között képesek-e elhárítani azt a veszélyt, amelyet saját biztonságuk és jövőjük szempontjából a legnagyobb természeti kockázatnak tartanak. (Az éghajlatváltozás minden országot érint, de ebben az írásomban csak a fejlett ipari országokkal foglalkozom.) Ennek a kérdésnek a vizsgálatát kezdtem el már több mit tíz éve az MTA TK Szociológia Intézetében, és az elért eredményeket foglaltam össze 2014-ben a Klímaparadoxonok című könyvemben (lásd MÉ 2015/6. szám – a szerk.) Az éghajlatváltozással foglalkozó kutatásaim eredménye alapján arra a következtetésre jutottam, hogy az éghajlatváltozás miatt szükségesnek tartott társadalmi változások és a fejlett ipari országokban a jelenlegi uralkodó társadalmi, gazdasági és politikai paradigmák között megvalósítható lépések között feloldhatatlan ellentmondások alakultak ki. (Ezekre az ellentmondásokra utal a könyv címéül választott klímaparadoxonok kifejezés.)