Gondolatok egy kiállítás nyomán, FUGA, 2012 . oktkt. 3. – 23.

Szöveg: Kapy Jenő Fotók: Hajdú József

A 20. század úgynevezett civilizált világát végigkísérő szociális indíttatás, melynek célja a városi együttélés lehetőségeinek mániákus keresése, újra és újra kudarcokba torkollott. Mégis azt kell gondolnunk, hogy ezek a kísérletek korunk építészetének legizgalmasabb – és talán legtanulságosabb – szellemi erőfeszítései voltak.

Már a 19. századi őskapitalista, aztán a 20. századi ipari, hadi és informatikai társadalmakat – akár tőkés, akár (kommunista) szocialista oldalról tekintve – a globalizáció, a piaci versenygazdálkodás és a felhalmozás jellemzi, miközben az egyén egyre inkább magányossá válik. Az egyéni élet problémáit a társadalom intézményesen igyekszik kezelni, de annak fenyegetettsége mélyebb, mint amit a politika vagy az ideológia kiválthat. Az egyén és a közösségek, sőt a nemzetek és a földrészek egymás ellenségeivé válnak, miközben a környezet katasztrofálisan romlik, a növekedés romboló trendeket vált ki. Megjelennek a szociális szélsőségek (gengszterkapitalizmus), miközben a pénzügyi katasztrófák kockázata egyre növekszik. Ezek a fenyegetettségek ismert tények; mégis föl kell itt említeni, hogy világossá tegyük: az építészet legjobbjai csak a szociológia oldaláról értelmezhető kritikával, illetve különböző utópiákkal képesek reagálni az eseményekre. Jól felírható az új utakat kereső, kísérletező építészetnek nagy ívű fejlődéstörténete Charles Fouriertől a szovjet kol-házakon, Le Corbusier-n, az angol produktivistákon, a japán metabolistákon, a holland strukturalistákon át, napjaink úgynevezett plektikus építészetéig. Az építészeti – és főleg a városépítészeti – gondolkodás meghatározóvá válik a művészeti gondolkodáson belül, utóbbi pedig jelentős szerephez jut a 20. század eszmetörténetében. Ebben a közegben kell elhelyeznünk a mi „nehéz emberünket” 1, Zalotay Elemért, akinek szellemi közelsége valódi kontrollt jelenthet számunkra.
A 60-as években vált világossá a tudatállapotuk megváltoztatására képes emberek számára, hogy a világot hatalmi erők, szinte az összeesküvések szintjén manipulálják. A művészeti gondolkodást reprezentáló legjobbak egy új érzékenység által képessé váltak arra, hogy megpróbáljanak – most már tudatosan – a manipulációk mögé kerülni. Nálunk, Magyarországon szinte egyszerre jelent meg három – a tudati szint megfelelő fejlettségét elérő – beavatott, imaginatív képességeket felvett alkotó építész: Makovecz Imre az ezoterikus út, Párkányi Mihály és Zalotay Elemér az exoterikus út képviselői. Mindhármuk korszakalkotó jelentőségét – építészetelmélettel és módszertannal foglalkozók közül legtöbben – csak most kezdjük felismerni. Munkásságukról egyre több átfogó elemzés kerül napvilágra az ezredfordulót követően, jelezve azt a közhasznú felismerést, hogy életünk csakis gondolkodásunk által tud progresszív irányba fordulni. Makovecz misztikus programot építészetté formáló életpályájáról sok fontos írás jelent a halálát követően. Párkányiról 1991-ben bekövetkezett halála után jelentek meg munkásságát méltató, késői, felfedező elemzések. Zalotay az idén 80 éves, ennek apropóján a FUGA-ban rendezett kiállítása kapcsán friss szövegek készültek. Mindkét – a közvélemény által – excentrikusnak tartott alkotót sokan ma is (kirekesztően és méltatlanul) „defektesként” aposztrofálják. (A kozmikus érzékenységgel rendelkező zseniknél – orvosok, pl. dr. Dauber Béla szerint – valóban értelmezhető a központi idegrendszer átlagos normáktól eltérő működése.)
Párkányi szellemi kísérleteinek a 60-as évek második, és a 70-es évek első felében a Lakóterv adott otthont. Munkái a Lakóterv környezetében lévő bürokratákat oly mértékben felháborították, hogy minden eszközzel, gúnnyal és közönnyel igyekeztek elhallgattatni. Ebben az időben már javában folyt a paneles lakótelepek tervezése, éppen ott (és ez nyilván nem véletlen), ahol Párkányi is meghirdette az informatika lehetőségeit felhasználó strukturalista rendszerét, mint a tömeges lakásépítés alternatíváját. Filozófiai igényű alapgondolatát Gutenberg-elvként ma már az építészek többsége ismeri itthon, sőt sokan az USA-ban is, mivel ott adták ki angolul és magyarul is megjelenő kétkötetes tanulmányát a témában. ² Kódolt-koordinált, nyitott – dermesztett vb. szövetszerkezetes – komplex rendszere semmilyen támogatást nem kapott. Ez érthető is volt, mert a panelprogramhoz képest rendszere etikai, esztétikai, sőt tektonikai értelemben is lényegesen értékesebb fejlesztés volt. Munkásságát szembenállásnak tekintették, ez aztán kiváltott belőle – az igazát védelmező – olyannyira szenvedélyes előadói magatartást, hogy műegyetemi előadásain tömegek tolongtak. Munkáiban, előadásaiban mindig hivatkozott Sámsondi Kiss Béla korábbi szövetszerkezeteire, de sokat foglalkozott a megastruktúrák (a tektonikai infrastruktúrák, ahogy ő nevezte) elemzésével, napra-kész módon rákapcsolódva az európai utópisták, illetve a japán metabolisták akkor már létező munkáira.

És itt jön Zalotay, a nagy magyar utópista. Zalotay Elemér – saját visszaemlékezéseit idézve – már az 56-os börtönévei alatt kigondolta azt a projektet, amely szerinte alkalmas lehetett volna arra, hogy a nagy lakásszámokat igénylő szociális lakásépítés ne járjon városrombolással. Több változatban készült vázlatai után 1962-ben a Mélyéptervben – Böröcz Imre statikussal együtt – sikerült kidolgoznia a mára már ismert szalagház-tervét. A kiviteli szintű tervezésre azért kapott lehetőséget, mert elképzeléseit leközölte az Interbuild című folyóirat, mint Le Corbusier Habitat-jának utódját. A tényleges botrányt végül Kovács András róla készült Ma vagy holnap című filmje váltotta ki, amelynek vetítését a hatalom azonnal be is tiltotta, a tervezést felfüggesztették, sőt Zalotayt egy időre el is tiltották szakmája gyakorlásától.
A szalagház az állami blokkos-paneles, telepszerű lakásépítési programnak – szociológia oldalról értelmezhető – kritikája volt, egyben annak egy lehetséges alternatívája. Zalotay a program személytelenségben megjelenő vulgármaterialista szemlélete helyett megpróbált annak valamiféle emberi arculatot adni, a nagy számok megtartása mellett is, azon túl, hogy az ő programjának városvédő szerepe is volt.
Egy térbeli metszeten látható, hogy a végkifejletében 1 km hosszú, 30-50 emeletesre elképzelt, 20 ezer lakást magába foglaló, lábakon álló házban iskolák, óvodák, irodák, kétoldali mozgójárdás folyosóról nyíló üzletek vannak, amelyekhez raktárak tartoznak gazdasági folyosóval stb. A fejleszthető, bővíthető lineáris épület erdőszerűen fásított zöldsávba települt volna a Duna és a Szentendrei út közé. A szerkezet lehet akár paneles, vagy megastruktúrára rakott kapszulás, térelemes. A helyenként teljes részletességgel kidolgozott, kézzel megrajzolt gyönyörű tervek (amelyek külön erre a célra legyártott nagyméretű rajztáblán készültek) teljesen meggyőzők a megépíthetőségüket illetően. A terv kreativitásának értékeit növeli, hogy az utópisták ismert tervei későbbiek, pl. Yona Friedmannak a Szajna felett elképzelt lineáris városa 1962-es, vagy Ron Heron Plug in City-je 1966-os keltezésű, a Team 10 fedélzeti utcás tervei még későbbiek.

Zalotay Elemér a MÉSZ emlékéremmel, 2012

Az eltiltás után Zalotay csak 1965-ben tudott elhelyezkedni a Vasitervben, Szombathelyen, ahol 1971-ig kapott bizalmat, aztán onnan is mennie kellett. Itt több kisebb megbízás között három jelentősebb, és meg is épült tervet készített: a bajti dugványtárolót, a sárvári bőrdíszmű telep szolgáltató házát, és a szombathelyi csillagvizsgáló- és szputnyikmegfigyelő állomást. Ez utóbbi világviszonylatban is igen jelentős mű. A „corbuziánus” épület egyrészt visszanyúl az expresszionizmushoz, másrészt szinte előre vetíti a későbbi produktivista és az azt követő dekonstruktivista formavilágot. A vasbeton épületet ipari formákra emlékeztető elemekre bontja, majd azokat szokatlan, vad kompozícióba rendezi úgy, hogy az elemek helyenként nem is érnek össze, nem érintkeznek térben. Hihetetlenül atektonikus az egész, emiatt a statikája is bravúrosnak tekinthető (statikusa Dr. Pakner László volt). Ezt a Zalotay-épületet is értetlenség fogadta, mert a téma felerősítette a lázadásnak tekintett, fent említett excentrikusnak minősített alkotói magatartást.
A mester ezek után, kis tapolcai kitérővel, 1973-ban elhagyta az országot, azóta Svájcban él. Nagyléptékű programtervei önfenntartó toronyházakról szólnak, miközben kis tervező irodákban alkalmazottként, segédtervezőnek használták 1992-ig, pedig ekkora már lassan világszerte ismert építész lett pályázati munkái, tanulmánytervei kapcsán. Közben 1978-tól építi „do it yourself” lakóházát (amelyben jelenleg is lakik) a Bern melletti Ziegelriedben. Az épület (új program!) a „szükség-építészet” jelképévé vált. Ez a ház szakmai útjának harmadik jelentős állomása, amely miatt már Svájcban is támadások érik, nem csak a hatóságok részéről; az épületet a környező lakosság is ellenszenvvel szemléli. Építészek közbenjárásával 2004-ben ér véget az a jogi processzus, amely évekig kiköltöztetéssel fenyegette. Ez a ház is, mint a szalagház, és az említett toronyházak, szociális indíttatásból születtek. Zalotay azt akarja bemutatni, hogy a nagyképű, drága művi építészeti megoldások helyett miként lehet legkevesebb anyaghasználattal, legolcsóbban építeni a kor legmagasabb technikai színvonalán, mert a technika ehhez is ad eszközöket az építész kezébe. Úgy gondolja, hogy például egy huzalfeszítéses lécváz-keretet az építő ember maga is fel tud emelni, és meg lehet találni azokat építési ötleteket, amelyekkel sokirányú kiszolgáltatottsága megszűnik.
A 80 éves építész ma is dolgozik, a társadalmi problémák iránti érzékenysége – vele való riportok láttán elmondhatjuk – ma is megvan, amely építészeti, képi fantáziáját ma sem hagyja nyugodni. A 2012-es Fuga-kiállítás az életmű eddig legteljesebb bemutatása, a 2012-es Velencei Építészeti Biennálé magyar pavilonjában ³ pedig Zalotay egy egészen új rajzi anyagot szeretett volna bemutatni.

Jegyzetek:
¹ A Nehéz emberek c. film (1964) Kovács András forgatókönyvíró-rendező, anno csak filmklubokban vetített alkotása. Ebben a téma Szabó István/görgős eke, Pál József/légpárnás köszörű, dr. Heller László, Mohácsi Károly/cső-kutas öntözőrendszer találmányainak itt és akkor lehetetlen innovációja. Az ötödik (cenzúrázott) „nehéz ember” Zalotay volt, róla a rendező külön, ugyancsak betiltott filmet is készített Ma vagy holnap (1965) címen (l. később).
² Párkányi Mihály: A modulkoordináció alapjai (1963, Lakóterv), Cellarendszeres magas sávházak (1966, Lakóterv), Moduláris változatok 4/a városépítészeti variációk elméleti kérdései (1966, Lakóterv Műszaki Osztályának kiadványa)
³ A Velencei Építészeti Biennálé 2004-es magyar kiállítása: A széptől a szépig (és vissza) címen (kurátor: Janesch Péter) foglalkozott Zalotay Elemér experimentális építészetével, de csak Sámsondi Kiss Béla szövetszerkezetes fejezetében – ennek az egységnek a MÉSZ-ben Szövetszerkezetes építészet címen volt kiállítása (2005, kurátor: Janesch Péter). Egy önálló Zalotay-kiállításra a 2012-ben megrendezett Velencei Biennálé kínálhatott volna nemzetközi teret.