Ha valaki a soha nem látott Forum Romanumot a perspektíva törvényei szerint megrajzolja – oly tökéletesen, mint Piranesi –, és az embereket tízszer kisebbre rajzolja, mint a valóságban, a régi Rómáról olyan képet kap, mintha Rómát óriások építették volna, több ezer évvel Róma megalapítása előtt. Ha valaki a Vesta-szüzek templomát háromnegyedig a földbe ásva ábrázolja…
Sajnálom, hogy hirtelen közbejött akadályok miatt nem vehetek részt a magyar élő építészetnek szentelt kongresszuson, amelyet a Piliscsabai Katolikus Egyetemen rendeznek meg, amelynek campusán éppen az általam Makovecz Imre főművének tartott Auditorium Maximum is áll. A jókívánságokkal együtt egy rövid hozzászólást is szeretnék küldeni…
Október 8-án, Szaturnusz napján helyezték a koporsót a sírba. Makovecz Imre földi maradványai át lettek adva az elemeknek. Lelki lénye elbúcsúzott az érzéki élettől és egy másik szférába lépett át. Itt maradt azok fájdalmában, akiket elhagyott, azokban a gondolatokban és érzésekben, amelyeket felkeltett bennünk, amit gondolni és érezni tudtunk…
Ellenőrizetlen emlékkép. Egy bot intésére kettéválik a tenger. A föld alatt, a felső vizek fölött vagy valahol másutt – Platón a megmondhatója, aki járt az alexandriai könyvtárban, aki olvasta az Írásokat, melyek később porig égtek –, vagy egy kép, ahogy kettéválik a tenger, egy bot intésére vagy anélkül. Nem tudjuk, hogy délelőtt vagy éjjel…
Az egyiptomiak gondolkodása életadó erőként tisztelte az északra igyekvő Nílust, ami transzcendens tengelyként határozta meg térképzésüket. A folyótól nyugatra építették a szent várost, és keletre a jelen és a jövő városát. Nyugatra, ahol a nap lemegy, építették a csodálatos templomaikat, és odavitték a halottaikat is, míg keleten az élet funkcióinak építettek.
Ennek a furcsa magatartásnak, amit Kapy Jenő a bevezetőjében az ezotériáról szólva kerülgetett, nincs semmiféle különössége. Ez egy egyszerű és normális dolog, csak éppen a 18-19. századtól nehezítik azt az erre vonatkozó tudásunkat, ami eredendően megvan. Másodrendűnek tekintjük a megérzéseinket, mellékesnek a ráismeréseinket…
Thomas Cole Az építész álma című képén (1840) klasszicista és romantikus (antik és középkori) épületekkel benépesített monumentális tájban gyönyörködik – heverészve – az alkotó. E kép szerint az építész álmodó, az építészet látomás, és nem egyébről képzelődik az ember, bármily parányi is ő maga, mint teremtményei és a teremtett világ harmóniájáról.
Ha a jövőre kell, vagy kellene gondolnom, elemi realitásérzékem azt mondja, hogy úgy tegyem ezt, hogy gondolataimat próbára teszem a személyes halálon. Az a gondolat állja meg a próbát, mely túléli a bizonyosságot, hogy gondolataim, tapasztalataim, mindaz, amit látok, minden, amit szerettem, és amitől idegenkedtem…
Tokió valóságos tárháza a kortárs építészetnek. Mivel átfogó urbanisztikai tervezésről európai értelemben nem beszélhetünk, az építészeti bravúrok jobbára akupunktúraszerűek, az elképesztő stíluskavalkádot mutató házak tervezői között azonban szép számban találni sztárépítészeket is. Ám amint Kengo Kuma, aki irodájában…
Egy nagy építész műhelyébe bepillantani felemelő, és egyszerre a beavatás izgalmát ígérő élmény. A vázlatokból megsejthetőek az alkotói motivációk, maga az egész ember. Giovanni Michelucci 1891- ben született Pistoiában, 1994-ben, csaknem százévesen, a Firenze feletti Fiesoléban, műtermében halt meg. Most, sem az 1935-ben épített…
A 10 éves Bécsi MQ Építész-centrumában az elmúlt évtizedben több részes, vaskos katalógusokkal teljes kiállítással vették sorra a 20. század osztrák építészetét. Most az AzW könyvtárának előterében tárlattal emlékeztek a háború utáni nemzedék egyik jelentős helyi alakjára, Josef Lacknerre, aki 80 éves lenne az idén.
Az 1960-as években épült óbudai kísérleti lakótelep egyes épületeit, korabeli lakásait mutatja be a Kiscelli Múzeum új kiállítása. A tárlat érdekessége, hogy a múzeum templomterében eredeti méretben építettek fel egy típuslakást. A kiállítás kurátora Branczik Márta. A II. világháború utáni lakásínségben váltak keresetté a típusházak, de nem voltak olcsók…