Lechner összes: 12 település, 36 épület

Halász Csilla, Ludmann Mihály és Viczián Zsófia, Látóhatár Kiadó, Budapest, 2017 Szöveg: Tatai Mária A kötet igényes kivitelével első látásra megnyeri olvasóját, a címe szerint pedig egyféle teljességet céloz meg. A szerzők egyik legnagyobb építőművész egyéniségünk, Lechner Ödön építészeti életművét gyűjtötték egybe, mégpedig úgy, hogy az eddig ismert művek mellé újakat is feltártak. Kutatómunkájuk során […]

Kaesz Gyula-kiállítás

FUGA, 2017. 06. 08. – 06. 25. Szöveg: Malustyik Mariann Fotók: Magyar Építészeti Múzeum Kaesz Gyula a 20. századi építészet, belsőépítészet és iparművészet meghatározó alakja volt. Születésének 120. és halálának 50. évfordulója alkalmából június 8-án munkásságát bemutató kiállítás nyílik a FUGA Budapesti Építészeti Központ belvárosi helyszínén, amely nagyobb részt a Magyar Művészeti Akadémia fenntartásában álló […]

Két építészeti kiállítás Bécsben

Az építészet vége, Architekturzentrum Wien, 2016. október 6 – 2017. március 20. Ringturm, Bécs, 2017. április 6 – május 26. Szöveg: Szegő György Fotók: AzW, Ringturm Hiába hirdette ki Francis Fukuyama a történelem végét, „az építészet vége” is elhamarkodott szlogennek tűnik. De az AzW 26 év után leköszönő igazgatója, Dietmar Steiner szavajárásával – „ezt már […]

Építészet & oktatás

BME Építőművészeti Doktori Iskola, Budapest, 2016, 282 oldal Szöveg: Götz Eszter Ritkán avatja be a nagyközönséget egy egyetemi képzési csoport ilyen mélyrehatóan a munkájába, mint ahogyan a BME Építőművészeti Doktori Iskolája tette ezzel a nagyalakú, majdnem 300 oldalas, alaposan végiggondolt kötettel. A megmutatkozás oka maga a címben megjelölt téma: az építészet szerepe az oktatásban, illetve […]

Budapest100: Nyitott házak a Duna-parton

2017. április 22–23. A Budapest 100 egy rendhagyó, az egész várost megmozgató civil esemény, amely 2011-ben hagyományteremtő szándékkal indult az OSA Archívum és a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) kezdeményezésére. Ez a közösségépítő városi ünnep különböző társadalmi hátterű embereket és generációkon átívelő közösségeket hoz közelebb egymáshoz. Felhívja a figyelmet épített környezetünk értékeire, a körülöttünk lévő épületekre, […]

Tettek ideje. Lakhatási mozgalmak a 20. században

Kassák Múzeum, 2017. 01. 26. – 04. 02. A Kassák Múzeum és a Közélet Iskolája részvételi alapú kiállítása a 20. század elejétől a rendszerváltásig terjedő időszak lakhatásért folytatott küzdelmeit tekinti át, bemutatva az érintettek közös cselekvési stratégiáit, a megélhetésért folytatott praktikáikat, megoldási kísérleteiket és önszerveződésüket. A Kassák Múzeum 2012-ben megkezdett Életmód és társadalmi mozgalmak a […]

Pusztai László művészettörténész 1944–2017

Szöveg: Hadik András 2017. január 27-én kísérte utolsó útjára a család, a barátok, munkatársak, kollégák serege Pusztai Lászlót az óbudai temetőben. Péren született, a győri zenei gimnáziumban érettségizett. 1968-ban szerzett diplomát az ELTE művészettörténet-történelem szakán. Egyik kutatási területe a magyarországi szobrászat volt, tanulmányai jelentek meg Dunainszky Lőrinc, Marco Casagrande és Ferenczy István munkásságáról a szaklapokban. […]

Kik éltek, kik építettek itt?

Zsidó hozzájárulás Budapest világvárossá válásához Az ÓVÁS! Egyesület konferenciája és kiállítása, FUGA, 2017. február 23. – március 15. Szöveg: Götz Eszter Fotók: Jávor István, Lábass Endre „De az igaz ugye, hogy közénk senkik, még egyformákban is százfélék közé, elvegyült egy millió zsidó? Hogy e zsidók megcsinálták nekünk Budapestet, s mindazt, ami talán – talán? Biztosan […]

Sajó István újrafelfedezése

MODEM, Debrecen, 2016. december 8. – 2017. február 26. Műcsarnok, 2017. április 5. – június 4. Szöveg: Szegő György A honi építészettörténeti tárlatok – reményben – gazdag jövőjét ígérő, úttörő jelentőségű kiállítás címe: Art deco a pusztán. Sajó István (1896–1961) és műve. A kiállítás két kurátora, Térey János költő, polihisztor és Szoboszlai Lilla muzeológus olyan […]

Peter Cook retrospektív kiállítás

Építészeti Rajzok Múzeuma, Tschoban Foundation, Berlin 2016. október 30. – 2017. február 12. Szöveg: Götz Eszter A hatvanas évek legendás brit tervezőcsapata, az Archigram alapítója, lelke és ösztönzője, Peter Cook építész, akinek 80. születésnapját egy nagyszabású retrospektív kiállítással ünnepli a berlini Építészeti Rajzok Múzeuma. Cook rajzaiból 1982-ben volt utoljára kiállítás Berlinben az Aedes Architecture Forum […]

Piranesi díj 2016

FUGA, 2017. január 25. – február 13.  Szöveg: Pálinkás Edit 2016. november 16. és 19. között rendezték meg a Piráni Építészeti Napokat, Európa egyik legnagyobb múltú nemzetközi építészeti konferenciájának idei eseményét, amely minden évben bemutatja a legfrissebb építészeti trendeket és a leginnovatívabb térformálási ötleteket. A konferenciához több építészeti kiállítás is kapcsolódik, közülük a legfontosabb a […]

Rerrich Béla emlékkiállítás

Pavilon Galéria, Pestszentlőrinc Szöveg: Szegő György A kiállítás helyszíne az építész-kerttervező egyik budapesti kertvárosi parkja, a XVIII. kerületi Kossuth tér.  A teret 1910-ben az akkor még önálló község vásárolta meg, piac kialakításához. Az első világháború után itt hozták létre a település centrumát. 1929-ben tervpályázatot írtak ki az iskola, az evangélikus templom, a kultúrház és a […]