Különutas magyar szocreál

Egy láthatatlan történet Szöveg: Sylvester Ádám Amikor az ötvenes években született politikai-társadalmi viszonyokról olvasunk, és azon belül az építész szakma eseményeiről, rengeteg adatot találunk. Mégis valami fontos hiányzik az egészből. A hatvanas években induló fiatal építészként jómagam ezt a hiányzó üzenetet történetesen megkaptam, mivel benne voltam a „családban”, akikkel ez történt. Amit megtudtam, az mindent […]

Szovjet stílusdiktátumok helyett

A Műegyetemi Campus R épülete Szöveg: Urbán Erzsébet Rimanóczy Gyula nagyobb léptékű tervezői munkássága 1948-tól kezdődött. Az elsők között lépett az állami megrendelések kötelékébe. Ekkor kapta a feladatot a Gépészmérnöki Kar épületének megtervezésére, melyet tervezőtársával, Kleineisel Jánossal készített el. „A magyar építészek többsége megkísérelte elkerülni a szovjet stílus-diktátumok követését. (…) klasszicista előképeket, köztük az 1920-as […]

Műegyetem – a történeti Campus

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem történeti Campusa, Budapest, 2013 Szöveg: Csengel-Plank Ibolya A Pro Progressio Alapítvány főtámogatásával és a BME kiadásában 2014 első heteiben jelent meg a Műegyetem történeti Campusát bemutató kétnyelvű kiadvány. Hiánypótló mű, hiszen a műszaki és a technikai tudományok, illetve az építészet felsőfokú oktatási intézményének ilyen átfogó építészettörténeti és reprezentatív feldolgozása […]

Borvendég Béla (1931-2014)

Búcsú a sokszínű elnöktől Idén február 1-jén eltávozott közülünk Borvendég Béla, a Magyar Építőművészek Szövetségének örökös tiszteletbeli elnöke, a BME címzetes egyetemi tanára. Élete összekapcsolódott a magyar építészettel és jelenkorunk kultúrtörténetével. Eseményekben és tettekben gazdag élete nem volt átlagos, talán egy Krúdy regény főhőséhez hasonlított. 1942-1950 között a budapesti Árpád Gimnázium tanulója volt. Visszaemlékezéseiben mindig […]

Sinkó Katalin (1941-2013)

Sinkó Katalin (1941-2013) Tanulmányrészletével emlékezünk a művészettörténészre Elhunyt Sinkó Katalin, a hazai művészettörténet és muzeológia egyik legjelentősebb kortárs alakja. Tudományos érdeklődése kezdettől fogva a 19. század művészeti jelenségeire irányult. A kultúra jelenségeit mindig egymással szoros kapcsolatban, tudományközi szemlélettel és nyitottsággal vizsgálta, tárgyalta. Nevéhez a Magyar Nemzeti Galéria több nagyszabású kiállítása fűződik. A Magyar Nemzeti Galéria […]

Tárgyszerűen

Sisa József, ed., A magyarországi művészet története: a magyar művészet a 19. században. Építészet és iparművészet. Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont – Osiris Kiadó, 2013. 733 oldal Szöveg: Jász Borbála A most megjelent, régóta hiánypótló kézikönyv egy kétkötetes munka első darabja, így a 19. századi magyar művészet építészetére és ehhez szorosan kapcsolódó tárgykultúrára, azaz iparművészetére fókuszál; […]

Láng Benedek: Mágia a középkorban

Typotex, a 2007-es kötet 2. kiadása. 164 oldal Szöveg: Szegő György Az MÉ 2013/8. Utóiratában az antik mágia forrásaira támaszkodó Az Olympos mellett – Mágikus hagyományok… c. két kötetet humán tudományos forradalomként mutattam be, „szerzőinek átfogó tanulmányai alapján az egyiptológia, a hebraisztika, a klasszika filológia és az archeológia tudományában fordulat van, amely kiterjed a medievisztika […]

Martos Gábor: Műkereskedelem – egy cápa ára

Typotex, Képfilozófiák sorozat, 2013. 229 oldal Szöveg: Szegő György Művészet és műkereskedelem sajátosa viszonyáról szól az igen aktuális kötet. Egyszerre a legszélesebb olvasóközönséghez – azzal a népművelő hevülettel, ahogyan Ráth-Végh István az emberi butaság történetét sok humorral megírta. Martos példáit – bár műtörténeti, piaci és egyszerre szociálpszichológiai eseteket elemez – végig tudjuk mulatni. Hogy a […]

Fiatal építészek Székelyföldön

FFF 2013 program, Székelyudvarhely, 2014. február A Magyar Építőművészek Szövetsége fiatalok feketén-fehéren 2013 című kiállítását 2014 februárjában Székelyudvarhelyen mutatta be. A vándorkiállítás márciusban tovább utazik Kolozsvárra, majd áprilisban Sepsiszentgyörgyre. A Művelődési házban megrendezett kiállítást Csíki Barna székelyudvarhelyi építész rendezte, a vendégeket Elekes Gyula az intézmény igazgatója köszöntötte a kiállítást Borsos András építész az FFF 2013 […]

In memoriam Farkas Ipoly

Farkas Ipoly† (1924–2014) Elhunyt Farkas Ipoly kétszeres Ybl díjas építész. Erdélyben született és az egyetemig tanulmányait is ott folytatta. A Budapesti Műszaki Egyetem építész karáról 1944-ben került ki Dániába. Onnan visszatérve fejezte be tanulmányait és szerezte meg diplomáját 1948-ban. Nevéhez fűződik többek között az almásfüzitői lakótelep, majd elkerülendő a „kötelező szocreál” stílust az ipari építészet […]

Liquid Labyrinth

Fabrizio Plessi kiállítása Ludwig Múzeum 2014. 01. 30. – 04. 13. Fabrizio Plessi nevét nagyméretű videóinstallációi tették ismertté szerte a világon. Számos kiállításon mutatta már be munkáit, Európától Amerikán át egészen a Távol-Keletig szinte minden jelentős múzeumban szerepelt már. 14 alkalommal vett részt a Velencei Biennálén. Együtt kiállított Bill Violával is, aki a műfaj egyik […]

Az idők jelei

Hangvilla Veszprémben Építészek: Anthony Gall, Albóciné Ábrahám Gabriella Szöveg: Katona Vilmos Fotók: Bujnovszky Tamás Veszprém centruma már a ’60-as évek óta izgatja a városvezetés fantáziáját. Az akkoriban korszerűtlennek tartott, de igen változatos terepadottságokkal és útkapcsolatokkal rendelkező belváros részleges lebontásáért érzett lelkiismeret-furdalás még az ifjabb építésznemzedékre is rányomja bélyegét. Az örökségvédelemre és helyreállításokra e pillanatban is […]